Koronavírus: hatalmas szerepünk lesz a második hullám megelőzésében

A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma „talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. Ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan fog alakulni a járvány.

A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek „valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan” a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett „keringő vírusfertőzésük” volt.

Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek.


Hirdetés

Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült,

a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre.

Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.

Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

 

MTI

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

'Fel a tetejéhez' gomb