Adományt gyűjtenek a koronavírus miatt krízisbe került erdélyi családok számára

A Nőileg magazin 2017-ben indította el Mutass jó példát! programját, melynek célja a példakép-keresés volt Erdély-szerte. Egy évig futott a sorozat, a személyekre szép számban érkeztek javaslatok az olvasók részéről, a szakmai zsűri által kiemelkedőnek ítélt személyiségek pedig a Nőileg címlapján jelentek meg. A programot a szerkesztőség idén is folytatni szerette volna, ám a koronavírus miatt kialakult helyzetben újragondolták a koncepciót.

„A jelenlegi helyzet sok család megélhetésében okozott nehézséget, ezért arra gondoltunk, hogy az erőforrásainkat a családok segítésére összpontosítjuk. Annak érdekében, hogy programnak biztosítani tudjuk a megfelelő szakmai hátteret, felkértük partnernek a Gyulafehérvári Caritast és hálásak vagyunk, hogy vállalták ezt a feladatot” – mondta el megkeresésünkre Sebestyén Kinga főszerkesztő.

A cél az, hogy azokat a kisgyerekes családokat szólítsák meg, azoknak próbáljanak segíteni, amelyekben a koronavírus-helyzet megélhetési gondokat okozott, ahol munka és bevételek nélkül maradtak. A kritériumokat a Caritas szociális munkatársaival közösen állították össze.

Három hét állt a családok rendelkezésére, hogy vagy maguk jelentkezzenek, vagy ismerősök, rokonok ajánlják őket. „Úgy gondoltunk, hogy a talpraállási időszak fél évig is eltarthat, ezért hat hónapra terveztük a családok támogatását. Havi 500 lej (kb. 36.000 Ft) értékben szeretnénk segíteni nekik” – részletezte Sebestyén Kinga.


Hirdetés
A Nőileg erdélyi magazin és a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtő akciója a rászoruló családok megsegítésére Fotó: caritas-ab.ro

Összesen 27 pályázat érkezett, közülük a Gyulafehérvári Caritas szakvéleménye alapján 20 részesül a támogatásban. „Ennél biztosan sokkal többen is lennének, hiszen sokan bátortalanok a segítségkérésben. Mi elsősorban olyan családokat kívántunk bevonni a támogatási körbe, amelyek eddig is tevékenyek voltak és felelősséget vállaltak a családjukért, közösségükért – és most ők kerültek nehéz helyzetbe. Az ilyen családok inkább ahhoz vannak szokva, hogy ők segítenek másoknak és nehezükre esik segítséget kérniük”.

Sebestyén Kinga hangsúlyozta: élet úgy alakul, hogy egyik percben én vagyok a támogató, de a következőben már lehet, hogy magam szorulok rá a segítségre. Nem szabad elfelejtenünk – szögezte le –, hogy amikor újra rendbejövök, meghálálhatom a segítségnyújtást. 

A segítségre szoruló családok Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Kolozs, Bihar, Szatmár, Máramaros megyékből, vagyis Erdély több régiójából jelentkeztek. A teljes programhoz 60 ezer leire (körülbelül 4,3 millió forintra) van szükség, ennek jelenleg kevesebb, mint a fele áll rendelkezésre – vagy van rá ígéret, ugyanis többen azt vállalták, hogy fél évig havonta támogatják a programot.

A hiányzó rész összegyűjtése érdekében felhívást tettek közzé: aki – bármennyivel is – tudja támogatni ezeket a családokat, segítsen adományával. Nincs kritérium, az adakozó dönti el az adomány mértékét.

„A segítségnyújtásban az a jó, hogy bármennyivel is járul hozzá a programhoz az adakozó, ő is részesévé válik az akciónak és ezzel önmagának is örömet szerez” – emelte ki a főszerkesztő. Van olyan négygyermekes édesanya – idézte fel –, aki azért igényelte a támogatást, mert éppen a koronavírus idején született a legkisebb gyermeke, férje munka nélkül maradt, konkrétan tápszerre, élelemre van szükségük. „Az ilyen szívszorító történetek mellett nem mehetünk el tétlenül” – mondta.

Felajánlásokat tenni itt lehet.  

https://noileg.ro/mutass-jo-peldat-ujrakezdes/

 

Kiemelt képünkön Sebestyén Kinga, a Nőileg erdélyi magazin főszerkesztője. Forrás: Sebestyén Kinga

'Fel a tetejéhez' gomb