Sok generáció óvodása nőtt fel az általa gyűjtött mondókákon, játékokon
– Ki volt valójában a 175 éve született Kiss Áron?
– Dr. Hegymegi Kiss Áron tanítóképző-intézeti igazgató, tanár, pedagógiai szakíró – emellett néprajzi gyűjtő is – volt. Ő figyelt fel elsőként a hagyományos gyermekjátékok értékeire, amelyeket főleg vidéki családokban, illetve egymástól, játszás közben tanultak el a gyerekek, fiatalok. Mindez a népi hagyomány a 19. század második harmadára, az óvodai és iskolai nevelés előretörésével folyamatosan kezdett a háttérbe szorulni. Ennek a kulturális kincsnek az elhalványulását felismervén szükségesnek látta a régi gyermekjátékok, mondókák összegyűjtését.
Sok-sok éves gyűjtőmunka után született meg a Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény című munkája.
Gyűjtőhálózatot épített ki, tanítógyűlésen javasolta a hazai tanítóságnak a helységükben ismert játékok lejegyzését és beküldését.
Felszólítására az ország nagy részéből számos pedagógus és más néprajzi gyűjtő küldött be „negyedfélezer” játékot,
melyeket Kiss Áron csoportosított és rendezett a sajtó alá. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek rendkívüli jelentőségét. Az, hogy azóta sok-sok generáció a bölcsődében, óvodában magyar mondókákat, egyszerű játékokat tanulhatott meg, az részint az ő gyűjtő és szervező tevékenységnek köszönhető.
Az idei emlékévet a Magyar Pedagógiai Társaság hirdette meg, születésének 175. évfordulója alkalmából. Június 21-én tisztelői, a helyi, 12. kerületi önkormányzat, és számos szakma emlékezik életpályájára és méltatja sokoldalú, a hazai pedagógia alakulását nagy mértékben befolyásoló munkásságát. Egyesületünk, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság pedig különösen a Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény életre hívóját méltatja személyében.
– A paraszti kultúra elhalványulása mennyiben veszélyeztette a hagyományos gyermekjátékok továbböröklődését?
– Részben, de más folyamatok is afelé vezettek. Ahogy napjainkban azt tapasztaljuk, hogy az Európai Unióhoz csatlakozásunk milyen intenzív kulturális hatásokat vont maga után. Ha csak az ünnepeink átrendeződését nézzük: általánosan elfogadott lett a hazai hagyománnyal nem rendelkező Halloween és a Valentin nap. Ugyanilyen folyamat indult meg egykor a kiegyezés után is, amikor egyre intenzívebbé vált a „művelt nyugathoz” való felzárkózás szándéka. Érthetően az oktatásban az osztrák és német hatások kerültek előtérbe.
Ez egyben a hazai pedagógia nagy korszaka is volt: az iskolaügy, óvodaügy kibontakozása is ekkor történt meg. Kiss Áron számos területen vállalt feladatot és foglalt állást a tanítóképző igazgatójaként, tanáraként, elismert pedagógiai szakíróként. A német pedagógia hatásának érvényesülése mellett a német gyermekverseket kezdték magyarra fordítani – csakhogy nem méltó színvonalú költőiséggel. A hazai gyermekfolklórt rajta kívül kevesen tekintették olyan forrásnak, melyet a pedagógia is felhasználhatna.
„A játékoknak s az esetleg velök járó daloknak a magyar nemzeti nevelés szolgálatában kell állaniok, s ezért a játékokban a magyar jelleg megóvandó” – fogalmazta meg egyértelműen céljait Kiss Áron az 1883. évi tanítógyűlésen.
Az országos gyűjtés – ahogy ilyenkor lenni szokott – nem indult könnyedén, számos nehézségbe ütközött. Elsőnek is meg kellett értetni pályatársaival, hogy a gyermekjátékok gyűjtésére miért van szükség. Felhívásaiban, ösztönzött és lelkesített. Sok-sok éves elszánt gyűjtőmunka után végül 1891-re jelent meg a Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény, mely azóta is meghatározó jelentőségű forrásmű. 
– Mi lett ennek a nagy gyermekjáték gyűjteménynek a sorsa?
– Kiss Áron munkássága jó alapot adott a 20. századi társadalom és kultúrakutatásokhoz is. Nem beszélve arról, hogy eredményeit az oktatásban is folyamatosan fel tudták használni.
A Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény volt az a gazdag választék, amelyből az óvoda pedagógusok, tanárok meríthettek, és szerencsére ezt meg is teszik a mai napig is.
A gyermekek kultúrájának, folklórjának fontosságát hűen bizonyítja az is, hogy Kodály Zoltán amikor az 1950-es években beindította a világhírűvé vált Magyar Népzene Tára sorozatot, akkor annak az első kötete Gyermekjátékok címmel jelent meg. Kodály munkáját is nagyban segítette Kiss Áron gyűjteménye.
– Későbbiekben hogyan jelent meg a gyermekjáték kérdése a hazai tudományos életben?
– A második világháború után sokáig nem kerültek a gyermekek a tudományos érdeklődés középpontjába. Ezt a súlyos adósságot az 1979-es Nemzetközi Gyermek Évvel igyekeztek helyrehozni. Az ENSZ által ajánlott témát, hazánk minden olyan intézménye – amely erre jellegénél fogva képes volt – igen komolyan vett. Példamutatóan igyekeztek valamit nyújtani, ami a gyermekekkel, gyermekkorral vagy annak kutatásával kapcsolatos. Számos intézmény ragadta meg ekkor a lehetőséget, hogy e téren megnyilvánuljon.
Munkahelyemen, a Néprajzi Múzeumban ekkor merült fel egy gyermekkorról szóló kiállítás megrendezése, amit – mint a múzeum Játékgyűjteményének muzeológusa, a gyűjtemény szakrendjének kidolgozója – feladatként kaptam. A „Gyermekélet a régi magyar faluban” című kiállítás 1979 júniusában nyílt. Fél évre tervezték az időszaki kiállítást, végül azonban másfél évig állt fönn a nagy érdeklődés miatt. Több mérvadó külföldi, nyugat-európai professzor szakmai elismerését is elnyerte.
A Gyermekév fejleménye lett az első magyar játékmúzeum, a kecskeméti Szórakaténusz megalakulása. Ennek környezetére és a Budapesten Szentiványi Tibor által vezetett Meleda – Felnőtt játékosok Önképzőkörére épülve alakult meg 1987-ben Kecskeméten a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, amely Kiss Áron életművének megismertetéséért, emlékének tiszteletéért – magáért a játékkultúráért – sokat tett és tesz. Az emlékév kapcsán facebook oldalunkon Lázár Katalin népzenekutató 30 részes sorozatban ismerteti Kiss Áron Magyar Gyermekjáték-gyűjteményét. Továbbá konferencián tervezzük bemutatni Gazda Klára erdélyi néprajzkutató „Nyiss kaput, új bíró! – Népi játékok szimbolikus üzenete” című kötetét.
– Mit tegyen ma az a szülő, aki meg szeretné ismertetni a hagyományos gyermekjátékokat gyermekeivel?
– Öröm számunkra, hogy reneszánszát éli a néptánc és népzene, ennek kapcsán nagyon is alapvető és időszerű fölhívni a figyelmet arra, hogy a hazai játékhagyomány kisgyermekkorban való megismerése veti meg az alapját a folklór iránti későbbi érdeklődésnek, válik segítőjévé saját hagyományos kulturális értékeink fenntartásának.
Tóth Gábor Kiemelt képünk forrása: Játszógyermekek a 20. század elején (Forrás: Fortepan.hu)
