Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült Balázs Ferenc énekes-zenész

Felidézte, hogy a kitüntetésben mások mellett Törőcsik Mari színművész, Jókai Anna író, Kányádi Sándor költő és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke is részesült.

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője laudációjában kiemelte: Balázs Ferenc életútja kifejezett példája annak, hogy a fáradhatatlan munkának, szorgalomnak és szívnek létezik gyümölcse. Az a lendület, az az életszeretet és szakmai áhítat, amely átitatja a művész egész életpályáját, bizonyítéka annak a szakmai és emberi alázatnak, amire csak kevesen képesek – tette hozzá.

Balázs Ferenc kiemelkedő zenei pályafutását felidézve Bajkai István felhívta a figyelmet arra is, hogy a zenész tevékenyen részt vett a sitkei romos kápolna felújításában. Megszervezte a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület létrehozását, amelynek elnökeként vállalta, hogy a Kálvária-kápolnát 50 évre átveszi, felújításának költségeiről, valamint fenntartásáról gondoskodik. A szükséges összeg előteremtése érdekében 1986-tól évente ismétlődő kápolnakoncerteket szervez – mondta az országgyűlési képviselő, hangsúlyozva: Balázs Ferenc kiváló családapa, példamutató egyéniség is.

Szunai Miklós, a tanács főtitkára arról beszélt, hogy Balázs Ferenc kimagasló színvonalú zeneszerzői és előadóművészi munkásságáért részesül elismerésben. A nemzet iránti elkötelezettsége nyilvánul meg alkotásaiban és közéleti tevékenységében is – tette hozzá.


Hirdetés

Balázs Ferenc elmondta, hogy az évente megrendezett nagykoncertek bevételeiből karitatív tevékenységet folytatnak, így egyebek mellett nyugdíjas- és sportklubokat is támogatnak. A dalait úgy jellemezte, hogy az adott korról szólnak, amelyet átéltek vagy megélhettek volna, így sok ember érzésvilágát tükrözik, s ez a közös kapcsolódási pont. Mint mondta, a dallam és a szöveg elválaszthatatlan. A dalok 99 százalékának szövegét Horváth Attila írta, s a köztük lévő szinkronnak köszönhetően váltak slágerré.

Az Emberi Méltóság Tanácsa azokat részesíti Emberi Méltóságért kitüntetésben, akik hivatásuk gyakorlása mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejtettek.

Balázs Ferenc 1951-ben született, 1967 és 1972 között a Neoton Família tagja volt, majd megalapították az első magyar hardrock együttest, a Taurust, mely rövid ideig, 1974-ig működött.

Utána külföldön dolgozott, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához tartozott, majd 1977-től az együttes 1985-ös felbomlásáig a Korál vezetője volt. Balázs Fecó kemény rockzenébe oltott lágy, lírai dallamai, valamint az együttes ötödik tagjának is tekinthető Horváth Attila dalszövegei azonnal meghódították a fiatalokat.

A Korál felbomlása után Balázs Fecó szólólemezeket készített, filmzenéket komponált. 1993-ban rövid időre ismét összeállt a Korál, elkészítették az ötödik albumot, aztán Balázs Ferenc szívinfarktusa, operációja után ismét szólóalbum következett. 1997-ben a Korál teltházas koncertet adott a Kisstadionban, a sikert 2000-ben ugyanott megismételték.

Munkásságát egyebek mellett 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2016-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Balázs Fecó Kossuth-díjas énekes-zenész átveszi az Emberi Méltóságért kitüntetés oklevelét Szunai Miklóstól, az Emberi Méltóság Tanácsa főtitkárától. Jobbról Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő látható Budapesten 2020. június 19-én. MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb