Szigorúbb műemlékvédelmi törvényeket fontolgat az új-dél-walesi kormány két Cook-szobor megrongálása után

Szombat éjszaka a sydneyi Hyde Parkban fújták le festékszóróval egy Cook-szobor fejét, a hatóságok két nő ellen emeltek vádat emiatt. Másnap reggel még egy, ugyancsak festékkel lefújt Cook-szobrot találtak a kelet-sydneyi Randwickben. A rendőrség szerint két különálló esetről van szó.

Gladys Berejiklian új-dél-walesi miniszterelnök közölte hétfőn, hogy elrettentésképpen fontolóra veszi a műemlékek védelmét szolgáló törvények szigorítását.

„Bárcsak ne jutna idáig a helyzet. Hangsúlyozni szeretném, hogy csak a lakosság nagyon kis hányada foglalkozik ilyesmivel, a túlnyomó többségünk nem nézi ezt jó szemmel, azt gondoljuk, hogy ez tiszteletlen és ausztrálellenes dolog” – mondta újságíróknak.

Rasszizmusellenes tüntetők az utóbbi hetekben világszerte követelik, hogy vizsgálják felül néhány egykori európai gyarmatbirodalom-építő örökségét, több esetben szobrok ledöntését is szorgalmazzák. Angliában Cecil Rhodes, az egykori dél-afrikai brit gyarmat miniszterelnökének, az Egyesült Államokban Kolumbusz Kristófnak, Belgiumban pedig II. Lipót királynak a szobrát érték támadások. A megmozdulásokat George Floyd afroamerikai férfi halála váltotta ki, aki egy brutális rendőri fellépés következtében vesztette életét május végén az egyesült államokbeli Minneapolisban. A kifogásolt emlékművek a tüntetők szerint kulturális vagy faji elnyomást jelképeznek.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb