KINCS: ötödik hónapja javulnak a magyar népesedési adatok

A termékenységi ráta 5,7 százalékkal emelkedett és kétharmadával több házasságot kötöttek, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Hozzátette: már tavaly rekordokat döntött a házasságkötések száma és a válásoké is hatvanéves mélyponton van, emellett ma már jóval több gyermek születik házasságban, mint házasságon kívül.

A pozitív adatok már egyfajta kedvező trendet is mutatnak, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a negatív népesedési folyamatok lassuljanak, vagy akár meg is változzanak – mondta. Figyelemre méltónak nevezte azt, hogy pont a családvédelmi akcióterv meghirdetését követő kilenc-tizedik hónaptól kezdődően nő a születések száma.

Arról is beszélt: a párkapcsolatok stabilitásához hozzájárul, hogy Magyarországon van egy olyan támogató környezet, ami a házasságot, a családot értéknek, erőforrásnak tekinti.

Fűrész Tünde szerint Magyarországon az elmúlt időszakban nagyon kis mértékben növekedett csak az az életkor, amikor a szülők gyermeket vállalnak. Úgy tűnik, hogy azok a jelentős családtámogatási lehetőségek, amelyeket a fiatalok igénybe tudnak venni, lassítják a gyermekvállalási kor kitolódását – fogalmazott.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

 

'Fel a tetejéhez' gomb