Elhunyt Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes
Hónapok, sőt évek óta készülődött. Fél lábbal már rég ott állt Isten mennyei otthonának a pitvarában és csak nézte az érkezőket, akik szinte mind fiatalabbak voltak nála. Minthogy türelmes ember volt, szépen kivárta a sorát. Így teljesedett be a sorsa.
Dr.Nemeshegyi Péter 1923. január 27. –én született Budapesten. 1944-ben államtudományi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen.
Ugyancsak 1944-ben lépett be a jezsuita rendbe, mert – mint mondta – imponált neki, hogy náluk, a budapesti Jézus Szíve-templomban a mise alatt nem szedtek adományt, nem zavarták meg az áhítatot.
A római Gergely Egyetemen teológiai doktorátust szerzett. 1952-ben pappá szentelték Rómában.
1956-ban teológiai doktorátust szerzett a római pápai Gergely Egyetemen.
1956-tól 1993-ig a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karának professzora, kétszeri dékánja volt, s szinte az egész Japán területén tartott, a nem csupán a diákokat, hanem az átlagembereket is megszólító keresztény szellemiségű előadásain a teológiát középpontba állítva a nyugati kultúraelméletről, illetve a nyugati értékrendről is tanított.
1993-tól egy ideig a váci székhelyű Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető tanára, óraadó a Szegedi Katolikus Hittudományi Főiskolán, a Sapientia Szerzetesi Főiskolán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Utóbbi helyen egészen 2015 elejéig tanított.
Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést 2019-ben kapta meg. 
Egy ideig a magyar Patrisztikai Társaság elnöki székét is betöltötte. Számos könyv és cikk szerzője. Könyvei magyar, japán, francia, angol, német és koreai nyelven jelentek meg.
A Távlatok jezsuita folyóirat főmunkatársa, a Szívjezsuita lelkiségi folyóirat munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke. A japán „Szent Kincs Rendjé”-nek, „Arany Sugarak a Nyakszalaggal” kitüntetettje.
A 2002-es A Hídember c. történelmi-életrajzi filmben egy esküvői jelenetben tűnik fel mint lelkész. Szintén 2002-ben Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki.
Rendtársai és sokan mások egyszerűen csak „Pepi bácsinak” hívták.
Hazament hát Péter atya, a mi Pepi bácsink. Még mielőtt becsukódna az ajtó odafönn, mintha látnám még őt: szeme kerek, mint a kicsigyerekeké, arca mosolyog és halkon motyogja: „Kicsit mintha japán lenne itt minden és igen, Nyárliget is, ahol gyerek voltam” és kacag hozzá az angyalokkal, s a háttérben persze Mozart zene szól – búcsúzott el tőle rendtársa Vértesaljai László atya.
Forrás: Vatican News, Wikipédia
Kiemelt képünk forrása a parbeszedhaza.hu.
