Családbarát home office – így látják a dolgozók

A karantén idején szerzett munkatapasztalatokra kérdezett rá a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom legújabb, Home & Office című kutatása. Az eredmények biztatóak az újfajta munkarenddel kapcsolatban: a cégvilágot ugyan meglepte a krízishelyzet, ugyanakkor hatékonyabbá váltak általa. Aki pedig dolgozott már home office-ban, az most is jól bírta ezt a fajta terhelést. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a családbarát cégeknek jobban sikerült motiválni dolgozóikat.

A kijárási korlátozások alatti munkavégzés a cégeket és dolgozóikat egyaránt nagy kihívások elé állította. De azt, hogy ezeket ki küzdötte le eredményesebben, lehetetlen szétszálazni, hiszen a munkaadók és a munkavállalók közötti egymásra utaltság talán még soha nem mutatkozott meg jobban, mint most.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom áprilisban és májusban végzett felméréséből kiderült, hogy az otthoni munkavégzésre a munkaadóknak csak a fele volt felkészülve a munkavállalók percepciói alapján, vagyis a cégek jó részét abszolút váratlanul érte, hogy a járvány kitörésével alapvetően más felállásban kell működni. Ám a válaszadók túlnyomó többsége úgy érezte, hogy a munkaadója és családja is támogatta a home office idején.

Hatékonyabb munkavégzés


Hirdetés

A válaszadók 78 százaléka állította, hogy hatékonyabbá vált a munkavégzése.

Kétharmaduk dolgozott már korábban is otthonról, a családbarát cégeknél ez az arány 76 százalék. Ők viszont markáns különbségként említették a gyerekkel való tanulást, a családi logisztikát és a nehezebb időbeosztást.

Ám azok sem riadtak meg különösebben, akik most kerültek először home office-ba: a nyílt mintán az emberek 68, a családbarát cégek dolgozói körében pedig 84 százalék könnyedén vette az otthoni munkát. Ezek alapján kijelenhető, hogy

a családbarát cégkultúra segítette a korábbi home office tapasztalattal nem rendelkezőket abban, hogy jobban alkalmazkodjanak az új helyzethez.

Sajátos az összefüggés a home office és a családbarát gyakorlatokat követő cégek között. Az ilyen vállalatoknál jobban sikerült a motiváció fenntartása is, ezek a cégek markánsan jobb értékelést kaptak dolgozóiktól. Bár mindkét mintán hasonlóak a trendek, konzekvensen jobbak a családbarát vállalatok eredményei az egyén hatékonyságát, a vezetők és az egyén felkészültségét tekintve a karantén idején – derült ki a felmérésből.

Már megint meeting?

A Home & Office válaszadói a hatékony otthoni munkavégzéshez szükséges két legfontosabb tényezőként nem vállalati, hanem személyes adottságot, körülményt neveztek meg, vagyis a munkavállalói felelősségre mutattak rá. Legfontosabb itt a saját részről jól megtervezett munkamenet és az otthoni munkavégzést lehetővé tevő környezet kialakítása. Fontos, de nem elsődleges tényezők a kutatás alapján: a család támogatása, a rugalmas időbeosztás és a rendszeres egyeztetés lehetősége. Amit viszont egyértelműen hátrányként éltek meg az emberek, az a monotonitás, a túl sok online meeting, a személyes kapcsolatok hiánya és a bezártság érzése.

Egyértelmű igény mutatkozott ugyanakkor a home office mint alapvető munkavégzési környezet fenntartására a korlátozások feloldásával is –

az emberek örülnének neki, ha ez a forma beépülne a munkaszervezési eszköztárba. Mindkét mintában 80 százalék fölötti azok aránya, akik szívesen dolgoznának home office-ban a válság elmúltával.

A kutatásról

Összesen 251-en töltötték ki az online kérdőívet, közülük 110-en családbarát vállalat alkalmazottai. Az első fázisban olyan vállalatok munkatársai nyilatkoztak, amelyek korábban részt vettek Az Év Családbarát Vállalata pályázaton. A második fázisban egy nyílt, a médiában is megjelenő felhívásra bárki kitölthette a kérdőívet (nyílt minta). A válaszadók durván fele volt otthon óvodás vagy általános iskolás korú gyermekkel a március közepétől május végéig terjedő időszakban, kétharmaduk beosztott munkatársi pozícióban dolgozik. A válaszadók eltérő szektorokban dolgoznak (például: egészségügy, kereskedelem, szolgáltatás, közszféra és termelés).

A kutatás részletes adatai a www.haromkiralyfi.hu oldalon találhatók meg.

Ha fontosnak tartod a családot, a szülői szerepekhez kapcsolódó értékeket, és szeretnél további cikkeink között böngészni, akkor kövesd be a Családhálót a Facebook-on!

'Fel a tetejéhez' gomb