Katolikus érsek: A globalista új világrend hívei összehangolt támadásba kezdtek

Egyházi és állami szinten is megjelenő támadásról ír Donald Trumpnak címzett levelében a korábbi washingtoni pápai nuncius. A „Láthatatlan Ellenség” nyílt támadásba kezdett a magas rangú egyházi személy szerint. A gonoszság sötét erőivel szemben a jóknak össze kell fogniuk. A sátáni erők támadásának jele volt a koronavírus-járvány és az azt követő amerikai és európai zavargások is.

Carlo Maria Viganò érsek Donald Trump ameikai elnöknek írt levele nem az első alkalom, amikor a magas pozíciót betöltő egyházi személy valamilyen kiemelkedően kényes kérdésben hallatja a hangját. 

A „coming outoló” papok hozzáállása több kérdést is felvet

A 2011 és 2016 között pápai nunciusként Washington D.C.-ben szolgáló érsek Szentháromság vasárnapján kelt levelében a világban tapasztalható jó és rossz közötti szellemi küzdelemre hívta fel az elnök figyelmét. Viganò úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány visszaszorulásával fel kellett bukkannia valaminek, ami a jó ellen van, és ami továbbra is félelemben tarthatja az embereket.

A magas hivatalt betöltő egyházi személy a most tapasztalható jelenségeket a fény és a sötétség gyermekei közötti, egyre tisztábban látható küzdelemként írta le. Mint írta, jóllehet a világosság fiai nagyobb számban vannak jelen a világban, 

a sötétség erői mégis kulcsfontosságú pozíciókat töltenek be kormányokban, politikában, a gazdaságban és a médiában.

Az érsek biztosította Donald Trump elnököt, hogy nincsen egyedül, amikor a család, a munka, a jólét és a rászorulók felkarolása mellett foglal állást, hangsúlyozva, hogy a mennyország jutalma vár az ilyen emberekre. Ám azok, akik tudatsan rombolják az erkölcsöt, illetve a családhoz, valamint a nemzethez kapcsolódó értékeket, akik kihasználják a munkavállalókat, hogy indokolatlanul gazdaggá váljanak, belső megosztottságot és háborúkat gerjesztenek – azokra az Istentől távoli élet, azaz az örök kárhozat vár; hacsak nem bánják meg bűneiket, és térnek le a rossz útjáról – tette hozzá Carlo Maria Viganò.

Az afroamerikai George Floyd rendőri túlkapás eredményeként bekövetkezett halála miatt tiltakozó tüntető és a Mississippi folyón átívelő Crescent City Connection hidat őrző rendőr – szemben egymással, New Orleansban, 2020. június 3-án. MTI/AP/Gerald Herbert

A George Floyd halálát követő zavargásokról szólva az érsek levelében kifejtette: a sötétség erői most megmutatták a kártyáikat és leplezetlen támadást intéztek az amerikai elnök ellen.

Ezek az ellenerők beépülnek a kormányokba és az emberiség sorsáról döntenek a saját kedvük szerint,

a polgárok és azok képviselőivel szembefordulva.

Az érsek a szabadkőművesek módszereit látja a bekövetkezett események hátterében, akik a „Solve et Coagula” jegyében a társadalmi rend és a szabadság nélküli világ zűrzavarából kívánnak profitálni. Ezeket a jelenségeket Amerikában és Európában ugyanúgy meg lehet tapasztalni – írja Viganò, aki szerint az egyház pásztorai között ez legalább annyira fennáll: „Vannak hű pásztorok, akik ápolják a Krisztus nyáját, de vannak olyan zsoldos hitetlenek is, akik arra törekszenek, hogy szétszórják a nyájat és

átadják a juhokat a farkasoknak, hogy azok felfalják őket”

– olvasható a levélben.

Az amerikai elnökhöz intézett írás „Láthatatlan Ellenségnek” nevezi a létező „árnyékállamot” és „árnyékegyházat”, amely ellen a jóknak – akár az egyházban, akár az állami szférában – szüntelen küzdelmet kell folytatniuk. Az érsek kiemeli az „ugyanazon az oldalon álló” Trump érdemeit, amelyet az életvédelem, illetve az üldözött keresztények megóvása érdekében folytat.

A globalista új világrend hívei összehangolt támadásba kezdtek az „egyetemes testvériség” nevében,

amelynek során ki akarják törölni Isten nevét a bíróságok, az iskolák ésa családok világából, sőt száműzni kívánják még az egyházból is – foglalta össze az amerikai elnököt támogató véleményét Carlo Maria Viganò, aki imádságáról biztosította Donald Trumpot és az egész amerikai népet, a védekezés érdekében pedig arra buzdított, hogy

a mainstream média hazugságaival szemben fogjanak össze azok, akik az igazság hangjai lehetnek „ebben a döntő órában”.

Iratkozzon fel hírlevelünkre