Rétvári: Az MSZP ismerje be, hogy hazudott!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence közösségi oldalán szembesítette az MSZP képviselőit a hazugságaikkal. A szocialisták belső vizsgálatot indítanak a „mentős”-videó ügyében.

Mint azt Rétvári Bence közösségi oldalán írja: A baloldal tudatosan, valótlan tartalmú videóval akart riadalmat kelteni a magyar emberekben. Kiemelte: most a megmagyarázhatatlant próbálják megmagyarázni, azonban „nincs nagyobb beismerő vallomás annál, hogy a lelepleződés után rögtön eltávolították a videót az oldalaikról”.

Elég volt a baloldali hazugságokból, elég volt a rémhírterjesztésből! Ismerjék be, hogy hazudtak, és kérjenek bocsánatot – szólította fel az MSZP-t Rétvári Bence.

Az államtitkár videóüzenete itt tekinthető meg.

 

Újabb fejlemény: Belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült videó miatt

Az ATV Start című műsorában Szakács László, az MSZP elnökhelyettese elmondta, az MSZP-ben egy kommunikációs stáb döntött a videó elkészítéséről. A cikk szerint Szakács László arra a kérdésre, hogy ki a felelőse a videónak, azt válaszolta: az, aki előkészítette és elkészítette. Kijelentette továbbá, hogy lesz vizsgálat és felelősségre vonás a pártban, de szerinte nem Korózs Lajos követte el a hibát.

Az elnökhelyettes szerint Korózs Lajos rengeteg levelet kapott az ágyfelszabadításban érintett betegek hozzátartozóitól. Korózs Lajos elkötelezetten, szakmailag magas színvonalon látja el feladatát – vélekedett, hozzátéve: a képviselőnek nem kell lemondania a történtek miatt – olvasható az ATV honlapján az MTI híradása szerint.

Az MSZP oldaláról azóta lekerült videóban a nő azt állította, hogy mentősként dolgozik, és egyebek mellett a kórházi ágyak kiürítése után a rossz ellátás miatt elhunyt betegekről beszélt. A nőről kiderült, hogy semmilyen egészségügyi nyilvántartásban nem szerepel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezért rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az Emmi feljelenti az MSZP-t a hamis videó miatt:

Feljelenti az MSZP-t az Emmi a hamis videó miatt

Kiemelt képünkön  Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre