Harcos hírességek, akik nem éppen abortuszpártiak

Életvédő világsztárokat listázott egy amerikai internetes portál. A nevek közt ott találjunk Donald Trump amerikai elnököt, Celine Dion énekest és Chuck Norris színészt is!

Az abortusz problémaköre erősen megosztja a közvéleményt, így természetesen a színésztársadalmat is. És bár sok hollywoodi csillag tesz életellenes megnyilatkozásokat, azért számos szívderítő ellenpélda is akad.

Íme néhány híresség, aki nyíltan kiáll az életvédelem ügye mellett!

Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy egy barátja elutasított az abortuszt, és az életet választotta, maga is megváltoztatta addigi abortuszpárti álláspontját.

Jack Nicholson színész is az élet védelmét képviseli, ami nem csoda, hiszen tinédzserként édesanyja is választás előtt állt (hogy úgy mondjuk) – éppen akkor, amikor vele volt várandós.

Amikor az olasz énekes, Andrea Bocelli édesanyja megtudta, hogy gyermeket vár, majdnem az abortuszt választotta, de végül másként döntött, így születhetett meg napjaink egyik legnagyobb énekese. „Hívő katolikusként nemcsak valami ellen, hanem valamiért, az életért harcolok” – vallja az előadóművész.

Martin Sheen 2011-ben változtatta meg abortuszpárti nézeteit, miután családjában három unokája is úgy született meg, hogy szüleik „nem tervezték” őket.

Celine Dion 14. gyermekként jött világra egy életvidám családban. Amikor az édesanyja várandósan súlyos fertőzést kapott, elment egy paphoz, hogy megkérdezze: mit szólna az abortuszhoz? Az atya azt válaszolta, hogy nem mehet szembe az élet törvényeivel. Az énekesnő vallja, hogy részben ennek az atyának köszönheti az életét.

„Egyedül Isten az, aki tudja, hogy hány gyermeket kell vállalnunk és segít is erre felkészülnünk” – ezt Mel Gibson mondta még 1990-ben, megerősítve, hogy mi nem dönthetünk mások élete fölött.

Kirk Cameron színész is megtért keresztény, aki egy bejegyzésében, „Az abortusz két szívet öl meg” címmel kifejtette, hogy az abortusz nemcsak Isten, hanem a nők ellen is elkövetett bűn, és nemcsak egy ember megölése, hanem a lelkiismeret kioltása is egyben.

Nicole Sherzinger, a Pussycat Dolls énekesnője nem vállalta el a Dirty Dancing című film egyik szerepét az abortusszal kapcsolatos jelenetek miatt, mondván, nem akarja az abortuszt népszerűsíteni.

James Caviezel, a Mel Gibson által rendezett Passió Jézusa már több alkalommal hangoztatta abortuszellenes álláspontját.

Az énekesek sorában Justin Bieber is az életpárti oldalt képviseli. 

Kathy Ireland szupermodell is nyiltan vállalja keresztény hitét és életvédő álláspontját.

Kenny Chesney countryénekes dalaiban szintén erősen hangsúlyozza az életvédelem fontosságát.

Joy Villa egy Grammy-díj átadó alkalmával pro-life feliratú ruhájával állt ki az élet védelme mellett.

A világsztár Chuck Norris egy politikai eseményen fejtette ki abortuszellenes nézeteit.

Nick Loeb filmrendező egy a 2019-es March of Life-ra készült el filmben fejezte ki abortuszellenes nézeteit.

Candace Cameron Bure és Whoopi Goldberg színésznők közös produkcióban álltak ki az abortuszok áldozatai mellett…

Ashton Kutcher színész pedig videóüzenetben emelte ki, hogy minden megfogant élet értékes.

A teljes írás itt olvasható

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com