Ki szült? Az anya vagy a rendőr?
A megható esemény, illetve az arról szóló bejegyzések, videók és hírek szépen szárnyra keltek, és mint ahogy az már az ilyen témáknál lenni szokott, bejárták a sajtó minden zegét-zugát. Az effajta szenzációknak az a természetük, hogy egy-két nap alatt lecsengenek, aztán évről évre előbukkannak érdekességként emlegetve- lám, ilyen is történt… így hát látszólag nincs is értelme tollat ragadni a témával kapcsolatban.
Ám az örömteli eseménybe némi üröm is vegyült, miután megindultak a színes hírhez kapcsolódó Facebook-hozzászólások, s azok a szervezetek is reagálni kezdtek, amelyek egyébként a szülőszobai viszonyok javításáért küzdenek évek óta. A kommentelők azt sérelmezték, hogy a médiában megjelent történetben túl nagy szerep jutott a kiérkező rendőröknek, s a beszámolók legtöbbje úgy állította be az eseményeket, mintha a szülő nő ott se lett volna a helyszínen. Csakhogy ennél jóval támadóbb, pikírtebb formában érkeztek a bírálatok.
Félreértés ne essék, valóban óriási a média felelőssége. Valóban nem szerencsés azt kommunikálni, hogy egy szülés valami olyasmi, ami segítség nélkül nem tud lezajlani, rengeteg szervezet küzd a mai napig azért, hogy az orvosok ne „vezessék” hanem „kísérjék” ebben a személyes és intim, ám természetes élettani eseményben a kismamát. Valóban nem szerencsés, ha az anyák nem tudják, hogy a szülés önmagától, természetes úton is lezajlik, s valóban túlmedikalizált a mai szülészeti ellátás. Elrettentő példákat is hallani arról, hogyan semmisítette meg hosszú évekre a szülészorvos valakinek az önmagába és anyai kompetenciájába vetett bizalmát azzal, hogy amikor a szülés előrehaladtával császármetszésre került a sor, közölte a kismamával: „Na, most én fogok szülni, nem maga.”
Ezek ellen valóban kell és érdemes is küzdeni, s azzal is egyet tudok érteni, hogy ezért nem mindegy, hogy a médiában milyen szavakkal, kifejezésekkel írjuk körül a szülés eseményét. Hiszen a legtöbb nő manapság ezekből az információkból tájékozódva alakít ki jó vagy rossz képet magában a szülés könnyűségéről vagy éppen nehézségéről.
Nem sokunknak adatik meg az, ami most ezzel a két fiatal rendőrrel történt: hogy szemtanúja lehet egy kis élet világra jövetelének. Azonban nem tartom szerencsésnek, kiöntjük a kádból a fürdővízzel együtt a gyermeket is.
Ha ugyanis a fent említett esetet nézzük, nem valószínű, hogy a Blaha Lujza téren félájultan fekvő kismamának adott pillanatban ellenére lett volna az, hogy a kiérkező rendőrök, majd a később befutó mentőkocsi segítséget nyújtottak neki kiszolgáltatott és magányos helyzetében. Nem valószínű, hogy azon morfondírozott volna, mennyivel inkább szeretné, ha szülését „csak” kísérnék, nem pedig „kihúznák a gyermeket a szülőcsatornából”.
Ez utóbbi suta megfogalmazás a médiában valószínűleg azért terjedhetett el, mert vélelmezhetően a közleményt megíró (rendőr?) nem látott soha életében szülést, nem ért hozzá, sosem szült és saját gyereke sincs. De könyörgök, emiatt farkast kiáltani? Elvenni a segítségnyújtás örömét, a hősiesség érzetét azoktól, akik valóban és tényszerűen ott voltak emellett a szerencsétlen helyzetbe került anyuka mellett?
Nem túlzás ez egy kicsit?
A pikírt megjegyzést, miszerint „az anyuka egyáltalán ott volt?”, talán tartogassuk olyan esetekre, amikor valóban sajnálatos jogsértés történik, s így az általunk szorgalmazott és valóban sokszor szükséges szülőszobai reform sem válik mások szemében fölösleges hisztivé és ezáltal megkérdőjelezhetővé azok szemében, akik ezeket a döntéseket hozzák.
