Örülnek a szülők a nyári táboroknak

A közlemény szerint a válaszadó szülők 25 százalékának komoly problémát jelent 14 éven aluli gyermekük felügyelete a nyári szünet idején. A 14 év alatti gyermeket nevelők 40 százaléka tervezi, hogy táborba küldi gyermekét a nyári szünetben. A megkérdezettek 29 százaléka számít a napközis táborokra, tovább 11 százalék pedig még gondolkozik rajta. Ottalvós táborokba a megkérdezettek 16 százaléka szívesen küldené gyermekét, 8 százalékuk még nem döntött ebben a kérdésben – írták.

A felmérésből kiderült az is, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelők több mint harmada számít a nagyszülői segítségre a szünidőben. A szülők ötöde baráti vagy rokoni, és mindössze hat százaléka fizetett külső segítséget is igénybe venne. A 6 év alatti gyermekek szüleinek kétharmada tervezi, hogy óvodába, illetve bölcsődébe viszi gyermekét nyáron.

A többség az iskola befejezésének dátumát a szokásos június 15-ben határozta meg, az általános iskolás gyermekek szüleinek harmada, a középiskolások szüleinek negyede azonban egyetért azzal, hogy június végéig legyenek iskolai foglalkozások – olvasható a közleményben.

A reprezentatív kutatás során május 18. és 20. között ezer szülőt kérdeztek telefonon.


Hirdetés

MTI

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb