Varga Mihály: gyors és hatékony lépésekre van szükség az uniós válságkezelésben is

A koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait, ezért minden tagállamnak közös érdeke, hogy gyors, arányos és igazságos intézkedések szülessenek uniós szinten is – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Unió pénzügyminisztereinek videokonferenciáján kedden, a szaktárca közleménye szerint.

A magyar tárcavezető kiemelte: a válságkezelő programok kialakításakor nagy hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek védelmére, a családok és a vállalkozások anyagi biztonságára. Az ülésen egyebek mellett az áprilisban jóváhagyott hármas védőháló-rendszer egyik eleméről, az Európai Beruházási Bank (EIB) páneurópai garanciaalapjának még nyitott kérdéseiről egyeztettek a tárcavezetők. Az EIB által tagállami viszontgaranciával létrehozandó garanciaalap az elképzelések szerint mintegy 200 milliárd euró értékű kihelyezést hajtana végre az európai kis- és középvállalati szektor számára.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar kormány egyetért azzal, hogy

szükséges a vállalkozások hitelezésének elősegítése.

Jelentős kockázatot jelent ugyanakkor, hogy az EIB által létrehozott alap végső garanciája és fedezete a tagországok költségvetése lenne. Mint mondta: nincsenek jó tapasztalatok a központilag felügyelt alapok felhasználásával kapcsolatban, főleg az azok felhasználásánál megfigyelhető földrajzi egyensúlytalanság miatt. A pénzügyminiszter hozzátette: az elmúlt hónapokban minden ország saját forrásait mozgósítva komoly lépéseket tett a járvány gazdasági hatásainak kezelésére, ezért a hitelezés ösztönzésére hatékonyabb eszköznek ígérkezik, ha az állami viszontgarancia nemzeti keretek között marad.

Az ülésen a tárcavezetők megtárgyalták az Európai Bizottság pénzmosás elleni akciótervét, valamint szó esett a 2020. évi országjelentésekről is.

MTI

(Kiemelt képünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Iratkozzon fel hírlevelünkre