Ismét bilincsben vittek el tiltakozó papokat abortuszklinikák elől

Négy életvédőt, köztük két katolikus papot tartóztattak le a hatóságok múlt hét csütörtökön, miután olyan abortuszklinikák előtt próbálták elejét venni ártatlan gyermekek halálának, ahol egészen kései magzati korban is végeznek terhességmegszakításokat – számolt be róla a Lifenews.com.

A tiltakozók mind a Red Rose Rescue elnevezésű életvédő szervezet tagjai, akik az abortuszklinikák előtt vagy az épületben szoktak imádkozni,, valamint a terhességről szóló brossúrákat és vörös rózsákat osztogatni, szükség esetén lelki segélyt nyújtani az oda látogató kismamáknak. Ezeket a megmozdulásokat rendszerint letartóztatás követi.

A két washingtoni klinika közül, ahová a tiltakozók múlt héten kivonultak, az egyikben a 36. hétig végeznek terhességmegszakításokat – ennek az intézménynek a tulajdonosa a hírhedt abortusz-specialista Steven Brigham, akinek az orvosi engedélyét hat amerikai államban vonták már vissza.

Az egyik résztvevő ferences szerzetest ennél a klinikánál tartóztatták le társával együtt, ám a beszámolóból az is kiderül, hogy megmozdulásuk nem lehetett eredménytelen, mert egy anyuka a jelenlétük hatására rózsával a kezében távozott az intézményből. A békés demonstrációt kintről támogató résztvevők azt is elmondták, hogy az egyik kiérkező rendőr nem volt hajlandó részt venni az akcióban.


Hirdetés

A másik abortuszklinika szintén végez kései terhességmegszakításokat, ennek tulajdonosa, bizonyos Cesare F. Santangelo korábban egy abortuszon átesett nő halálával kapcsolatban került a vádlottak padjára. Az itteni akcióban részt vevő Imbarrato atya így nyilatkozott:

„Elsődleges célunk szeretettel fordulni ezek felé az anyák felé, abban reménykedve, hogy így megmenthetjük a babáikat.” Az atya szerint az életvédőknek különösen erős a motívációja most, amikor a koronavírus-járvány sújtja az országot. Az életvédők mind a letartóztatást kockáztatják, de különösen fontos látni, milyen ellentmondás az, hogy ezeket a gyilkosságokat egyes államokban továbbra is „alapvető fontosságúnak” tartják, míg például a katolikusok templomba járását nem – fogalmazott, hozzátéve:

Valójában ezeknek a babáknak a kimentése az abortusz ördögi csapdájától az, ami alapvető fontosságú!

'Fel a tetejéhez' gomb