A genderlobbi győzelme: börtön és pénzbüntetés jár a normalitásra nevelő szülőknek
Mint az oldalon írják, a hazai liberálisok – élükön a momentumos Donáth Annával – kitörő örömmel fogadták, hogy azokat a német fiatalokat, akiknek szükségük lenne efféle segítségre, megfosztották a gyógyulás esélyétől, és ezáltal a normális élet lehetőségétől is.
A cikkben egy videofelvétel is szerepel, amin egy magyarországi „transzgender fiú” látható. A fiatalembert saját édesanyja, valamint a „szakemberek” is támogatják és megerősítik abban, hogy mentális problémáira ne megoldást keressen, hanem azokból (téves) identitást gyártson magának. A valamivel több mint félórás monológban természetesen elhangzik nagyjából minden kötelező neoliberális közhely; az előadott gondolatmenet a szokásos „diszkrimináció”, „emberi jogok”, „szabadság” stb. folyamatos hangoztatása mentén bontakozik ki, és főként arra az – egyébként teljességgel téves – narratívára épül, mely szerint mindazok, akik nem kívánják elfogadni, hogy a hozzá hasonlók mentális problémáihoz kelljen a társadalom egészének igazodnia, azok ezt „csak úgy”, passzióból, puszta gonoszságból művelik, és tulajdonképpen maguk sem tudják megmagyarázni, miért is gáncsoskodnak.
Mint a cikkben írják, minden korábbinál nagyobb felelősség hárul a szülőkre egy olyan világban, melyben egyre több gyermek egészséges testi-lelki fejlődését súlyosan veszélyezteti, hogy azok a mentálisan sérült emberek, akik esetében a bensőleg átélt nemi identitás és a tényleges nemiség közt valamilyen zavar áll fenn, etalonként, követendő példaként jelenhetnek meg a mai, egyenlőséget hirdető, minden normát relativizáló társadalomban.
Az írás a videofelvétellel együtt itt található teljes terjedelmében.
Kiemelt illusztrációnk forrása: Pixabay.com