Betiltották az EP-ben az igazságügyi miniszter magyarokat védő beszédét

Az Európai Parlamentben betiltották a beszédemet, amit a magyar emberek és Magyarország védelmében szerettem volna elmondani – tudatta Varga Judit tárcavezető az Igazságügyi Minisztérium közleményében.

Ez mindent elmond az Európai Parlament koncepciós eljárásáról. Egy olyan intézmény akarja jogállamiságból és demokráciából sokadszor oktatni Magyarországot, amely még a tisztességes eljárás látszatára sem ügyel – olvasható a közleményben. Mint Varga Judit igazságügyi miniszter fogalmazott, a baloldali pártok az ítéletet megírták, a védőbeszédre már nem voltak kíváncsiak. – A beszédet, amit Brüsszelben nem mondhattam el, az internet nyilvánossága előtt közzéteszem és megküldöm az EP képviselőknek – tette hozzá.

MTI

Varga Judit igazságügyi miniszter. (Fotó: Magyarország Kormánya Facebook-oldala)

(Kiemelt képünkön: Varga Judit igazságügyi miniszter, MTI/Illyés Tibor)

Iratkozzon fel hírlevelünkre