Olyanok leszünk, mint a folyóvíz mellé ültetett fa
A Zsoltárok világa különleges módon kapcsolhat be bennünket Isten határok és akadályok nélküli dicsőítésébe. Ez a magasztalás nem függhet a mi hangulatunktól, hanem mindig érvényes, mert akinek szól, nem változik. Még az emberi szenvedések is arra indítják a zsoltárok szerzőjét, hogy soha ne feledkezzen el a Mindenható jóságáról. Aki a zsoltárokat énekli, minden negatív körülmény ellenére boldog.
Ezt a boldogságvágyat szólaltatja meg a zsoltárok alapjának is tekinthető első ima-költemény. „Boldog az az ember” – adja meg a felütést a zsoltár szerzője, aki ezután meghatározza, hogy ez hogyan lehetséges, illetve hogyan nem.
A boldogság nem egy elérhető, megszerezhető dolog. Inkább egy utat fejez ki: ha Isten törvényei szerint élek, a boldogság útján járok.
A boldogságnak Isten a forrása.
Ha az ember szeretni tud, le tud mondani önmagáról, követi Isten akaratát, akkor gyümölcsként, mintegy jutalmul megkapja a boldogságot.
Az első zsoltár szerint az a boldog ember, aki „az Úr törvényében leli kedvét”. A folyóvíz mellé ültetett örökzöld, idejében termő fához hasonlítja az ilyen embert a szerző. A „gonoszok” ezzel szemben olyanok, mint az élettelen pelyva, amelyet elsodor a szél. Ha – és ez az ember döntésén múlik – rálépünk a gonoszok útjára, meg-megállunk rajta, elidőzünk, akkor egyhamar le is fogunk ott „tottyanni”. A gonoszok pedig elkezdik a helyes úton járókat szidalmazni és csúfolni, csak azért, hogy a könnyen szerzett, hirtelen örömök állapotát igazolni tudják – leginkább saját maguk előtt.
Az igazak – mint már láttuk – nem vegyülnek a gonoszok társaságába, de nem is kacérkodnak azzal, hogy esetleg egy kicsit belekóstoljanak a vétkesek életstílusába. Ehelyett az szerez számukra örömet, hogy Isten törvényében, parancsolataiban gyönyörködnek. Ez járja át minden pillanatukat, bármit is tesznek.
Ugyanennek a zsoltárnak ma megláthatjuk még egy plusz jelentését is. Jézus Krisztus – akiben a kereszténység tanítása szerint nemcsak valamiféle nagyon szép és bölcs üzenet, hanem a teljes igazság lépett a földre – lett a törvény teljessége is. Tőle „új parancsolatot” kaptak az apostolok.
Jézus lett az „új Tóra”.
Aki tehát Jézusra figyel, meghallja Isten vágyát.
Ezért különleges állapot, amikor a keresztények az Eucharisztiában jelen lévő Jézust szemlélik. Gyönyörködnek benne, „hegyezik a fülüket”, hogy a legbonyolultabb élethelyzetekben is megkapják a válaszokat Istentől kérdéseikre. A ráhagyatkozás és a dicsőítés hangjai születnek meg ilyenkor. Olyan feleletek, amelyektől egyszerű lesz, ami korábban bonyolult volt. Ez azonban nem jelenti majd azt, hogy mentesülhetünk a szenvedéstől.
Amikor a szentségimádások során Jézus kenyér színe alá rejtett arcára tekintünk, élettel telik meg a bensőnk, mert a Teremtő által elgondolt helyünkre kerülünk.
Olyanok leszünk, mint a folyóvíz mellé ültetett fa,
amely soha nem hullajtja le a leveleit, és a kellő időben termi meg a gyümölcseit.
Erről a fáról eszünkbe juthat az első emberpár bűne miatt elvesztett édenkerti állapot, de a Jelenések könyvében leírt, gyógyulást hozó fa is: „És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak” (Jel 22,1-2).
Az idő teljességét, az első perctől az utolsóig áthatja tehát annak lehetősége, hogy megtaláljuk az igazi boldogságot az ilyen folyóvíz mellé ültett fához hasonlóan. Ehhez csak Isten törvénye szerint kell élnünk, élvezve azt, és gyönyörködni benne. Szemünket Jézusra emelve, minden élethelyzetünkben. Az Atya akaratát szüntelenül és maradéktalanul tenni vágyó
Isten fia a dicsőítés etalonja lett számunkra.
Teljes boldogságunkhoz úgy közelíthetünk, ha Jézus egyre jobban identitásunkká válik. Talán ezt üzeni ma nekünk leginkább az Istent dicsőítő Zsoltárok könyvének első és egyben alapkölteménye is. De vajon elég bátrak vagyunk hozzá, hogy nemet mondjunk a kezdetben kecsegtető másik útra, amely valódi boldogsággal soha nem ajándékoz majd meg bennünket?
További olvasásra ajánlott írásunk:
Forrás: Dér Katalin: A zsoltárok misztériuma, Kairosz Kiadó, Budapest, 2015.
A kiemelt képünk illusztráció, forrása a Pixabay.
