Az egyház él a zárt ajtók mögött is!

Eddig talán soha nem tapasztalt, felekezeteken és országokon is átívelő kezdeményezésnek lehetünk tanúi. Sorra jelennek meg a saját kontinensükre, nemzetükre közösen áldást éneklő egyházak videói szerte a világban. Kari Jobe és Cody Carnes Blessing című dala körbeutazta és átölelte a földet.

Ebben az egyedülálló és kihívásokkal teli időben az Egyesült Királyságban több mint 65 egyház és mozgalom száz é száz képviselője találkozott az interneten, hogy áldást énekeljen földünk és a nemzetük felett.

„Összességében egyetlen vágyunk az, hogy ez a dal reményt adjon és bátorítson” – nyilatkozták a brit előadók, akik között felfedezhetjük a többi között Martin Smitht és a Worship Central vezetőjét, Tim Hughest is.

Az egyház nem csupán áldást énekel a nemzet fölött, hanem minden nap azt keresi, hogyan tudna a gyakorlatban, a tettek szintjén


Hirdetés

áldássá válni a rászorulók számára.

Az előadott dicsőítő dalban feltűnő énekesek mögött olyan egyházak állnak, amelyek az elmúlt időszakban, amióta a Covid-19 vírus megbénította az életet a szigetországban is, 400 000 adag ételt osztottak szét a leginkább rászorulók között.

Nem véletlenül olvasható a videóban a következő mondat:

„templomaink ajtaja bezárult, de az egyház továbbra is él!”

'Fel a tetejéhez' gomb