A magyar mentők 133 éves történetük során nem találkoztak ilyen járvánnyal

A kormány elkötelezett, hogy korszerű legyen a mentőszolgálat – közölte a miniszter, aki arra is kitért, hogy az elmúlt évek fejlesztései nyomán jelenleg összesen 255 mentőállomás van, 107-et felújítottak, 21 pedig felújításra vár. Hozzátette: modernizálták a mentők eszközparkját is. Az elmúlt években beszereztek többek között navigációs berendezéseket, 300 defibrillátort, 150 lélegeztetőgépet. A mentők olyan feltételek között végezhetik munkájukat, ami a kor színvonalának megfelelő – hangsúlyozta a miniszter.

Kásler Miklós kiemelte: a magyar kormány köszöni a mentők munkáját, a nemzet pedig hálás érte.

Magyarország a mentőseit ünnepli


Hirdetés

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója elmondta: az új autók beszerzésével 4,7 év lett a használatban lévő autóik átlagéletkora, ami Európában is egyedülálló. Kiemelte: a mentőszolgálatnál óriási fejlesztések voltak az elmúlt években. Csak 2017 óta mintegy 410 új mentőautó állt szolgálatba. Nemrég jelentették be a miniszterrel a legnagyobb eszközbeszerzést, rá néhány hónapra újabb mentőautókat kaptak, most pedig – a koronavírus-járvány ellenére – ismét új mentőautókat avathatnak. Szólt arról is, hogy a mentőszolgálat elmúlt 133 éves történetében még nem találkoztak ilyen járvánnyal. Mintegy 15 ezer koronavírus-gyanús, vagy -fertőzött betegnek nyújtottak segítséget a mentők, majdnem 410 ezer kilométert tettek meg a koronavírus kapcsán és több százezer védőfelszerelést használtak el, hogy a dolgozók és a betegek is biztonságban legyenek. A főigazgató megköszönte a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkáját és a kormány támogatását is, amit a mentőszolgálatnak nyújt évről évre.

Csató Gábor azt mondta: az új mentőautók gyártása a koronavírus-járvány alatt sem állt le. Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint ebben az évben összesen 103 új mentőautó beszerzését tervezik.

Köszönetet mondott Orbán Viktor is

Köszönetét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a mentőszolgálat dolgozóinak a mentők napja alkalmából vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban. A kormányfő a józsefvárosi mentőállomáson tett látogatást. Kiemelte: nagy dolog egy 10 milliós országtól, hogy 30 ezer ágyat és 8 ezer lélegeztetőgépet tud működtetni, úgy hogy mindenhol van orvos, ápoló és mentős is.

A mentődolgozóknak azt mondta, nem csak a kormány, hanem mindenki hálás a helytállásukért, hogy „odatették magukat”.

A videóban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, 37 éve mentős, amely szerinte a világ leggyönyörűbb hivatásai között van. Közölte: jó látni, hogy a fiatalok szemében is kezd egyre divatosabbá válni a mentős szakma. 

Május 10. a mentők napja Magyarországon annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

(MTI)

Kiemelt képünön: Új mentőautók a mentők napja alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen húsz autót adtak át az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai székházában 2020. május 10-én. MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb