Jelentősen csökken a koronavírus-fertőzöttek száma!

Immár több napja jelentősen csökken a fertőződések száma – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában 39 új esetet regisztráltak, tíz emberrel nőtt a halálos áldozatok száma, a 3150 igazolt esetből 1966 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek mintegy felét kórházban kezelik. Jelentősen – 801 főre – emelkedett a gyógyultak száma – tette hozzá. Az országos tisztifőorvos értékelése szerint ez bizakodásra ad okot, az előzetes modellszámítások és járványügyi becslések igazolódni látszanak.

– Úgy tűnik, hogy elindult a megbetegedések és fertőződések számának csökkenése

– mondta. Müller Cecília szólt arról is, hogy a vidéki strandok és fürdőhelyek szabadtéri részei megnyithattak.

– Több mint hetven kórházba és más, a védekezésben résztvevő szervezetnek szállítottak védőeszközöket szerdán és csütörtökön – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert azt is elmondta, hogy megkezdték a munkát a kétszáz gondozottnál több embert ellátó idősotthonokban az intézményparancsnokok.


Hirdetés

Bejelentette továbbá, hogy hatályba lépett – az agrárkamara előzetes kezdeményezése alapján kidolgozott – kormányrendelet, amely részletesen szabályozza „a Magyarországgal szomszédos államból az agrárágazat munkaerőigénye biztosítása céljából beutazni szándékozók beléptetésére vonatkozó szabályokat”. Az ő beléptetésükre a záhonyi és a nagylaki határátkelőhelyet jelölte ki az országos rendőrfőkapitány. Az alezredes kiemelte: csak az léptethető be az ország területére, akinél a koronavírus gyanúja nem merült fel.

(MTI)

Kiemelt képünkön: Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 14-én. MTI/kormany.hu

 

'Fel a tetejéhez' gomb