Ami elszabadult a világban, az nem a véletlen műve
A szerző bevallja, hogy maga is azoknak a táborát erősíti, akik bár szeretnének napi szinten Szentírást olvasni, de a mindennapi teendők – munka, gyerekek, háztartás, stb. – kiszorítják ennek rendszerességét a napjaiból. De most azt az élményét osztja meg az Olvasókkal, hogy egyik reggel kávé mellett mégis sikerült Jeremiás könyvét felütnie. Így vall: Ezen a reggelen új erővel szólalt meg számomra az Ószövetségből Jeremiás könyvének 30. része, amelynél fejezetcímként ez áll: „Vigasztaló ígéret a népnek”. Majd folytatja:
A karantén napjaiban sokunkban fel-felbukik a kérdés, hogy miért is történt/történik ez, hogy napok alatt el kellett engedni a régi életünket.
Írását pedig az aktuális, csalogató körülményekre fókuszálja: Itt a tavasz, az egész természet virágban, simogatóan süt a nap: annyira mennénk ezerfelé! Kiülni egy kávéház teraszára beszélgetni, menni várost nézni vagy csak a játszótérre a gyerekkel!
Mentálhigiénés szakemberként és magánemberként is a kapcsolatok erejében hiszek. Most viszont redukált kapcsolataink vannak. Ölelés, puszi csak az egy háztartásban élő szűk családban.
Sokunk számára igen húsba vágó hiányt és fájdalmat fogalmaz meg Végh-Fodor Mónika: Ausztriában élünk, még csak haza sem ugorhatunk a nagyszülőkhöz, hogy legalább a kapun keresztül, kétméteres távolságból beszélgessünk. Skype, WhatsApp, Facebook-chat – ezek most a „nagy barátaink”, és hálásak vagyunk, hogy vannak nekünk. A terveink a közeljövőre nézve futurisztikus-szürreálisak: ha enyhítenek a határátkelési szabályokon, akkor meglátogatjuk a Magyarországon élő nagyszülőket, de maszkban fogunk találkozni, és csak szabad levegőn – hiszen nem tudhatjuk, nem fertőznénk-e meg őket.
Ebbe az irreálisnak érzett valóságunkba érkezett Isten vigasztaló szava, amely erőt ad a karanténban.
Mert a karanténban nem csak a mozgásunk korlátozását kell elviselnünk, betartanunk, de legalább ekkora kihívás, hogy mentálisan is épek, jókedvűek, bízni tudók maradjunk – hívja fel a figyelmet, mint szakember az író. „Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr. …Jóra fordítom Jákób sátrainak sorsát, és irgalmazok lakóhelyeinek. Felépül a város a romok helyén, …hálaének hangzik.”
Majd folytatja: Az ígéret mellett azonban ez a bibliai hely sem hagy kétséget afelől, hogy ami elszabadult a világban, az nem a véletlen műve. Globálisan érvényes az emberiségre: „Mivel sok a bűnöd és súlyos a vétked, azért bántam így veled.” Ez a sor engem
önvizsgálatra késztet: mi az én részem a kialakult helyzetben, és mit tudnék javítani, változtatni. A bolygó sorsa miatt már jó ideje kongtak a vészharangok. Az életformánkon változtatnunk kell. Kinek mennyit.
De Jeremiás könyve abban erősít – zárja sorait optimista hangvétellel a szerző –, hogy ne tévesszem szem elől, tartsak ki, őrizzem meg az ép eszem és a jókedvem, mert eljön a szabadulás, lesz majd újra normális élet. Amikor újra megyünk játszóterezni, a gyerekek is pacsizhatnak, mi, felnőttek kezet foghatunk, rég nem látott barátainkat megölelhetjük. Lekerülhetnek a maszkok, talán az álarcaink is.
A teljes írás itt olvasható.
Kiemelt képünk forrása: unsplash.com
