Lehetünk boldogok a körülmények ellenére?
Viktor Frankl bécsi orvos, pszichiáter a koncentrációs táborokban, kiszolgáltatottságban és bezártságban tapasztalta meg az ember boldogságra való szabadságát – körülményei ellenére. Észrevette, hogy a nehézségek nem feltétlenül törték össze a foglyokat. Voltak körülötte olyanok, akik idő előtt feladták a küzdelmet, és voltak, akik kitartottak a végsőkig. Azon gondolkodott, hogy mi a különbség a két embertípus között. Hazatérve feltette a kérdést: vajon az ember valóban nem egyéb, mint többszörös, akár biológiai, pszichológiai, akár szociológiai értelemben vett meghatározottság?
„Az ember a nyomasztó körülményeket egész másképp értékeli, ha létezik számára értelem, ami befolyásolja a körülmények megítélését, ugyanis nem a körülmények, hanem azok megítélése, a róluk kialakított álláspont határozza meg, hogyan éli meg őket.”
Arra jött rá, hogy valójában nem a helyzete határozza meg az embert, hanem az a kép, melyet helyzetéről kialakít magának. Ha pedig megtanulja másképp látni az első pillantásra reménytelen helyzetet, akkor a legáldatlanabb szituáció is a lehetőségek, a továbblépés, az értelmes élet forrásává válhat, értéket, önmegvalósítást tartogathat az ember számára.
Azok a helyzetek, melyekbe életünk során kerülünk, felfoghatók lehetőségként is valamilyen érték megvalósítására. Így a lépésről lépésre, egyes kis szituációkban megvalósított értékek életünk átfogó értelmét rajzolják ki. Sőt, annak tudatosítására is szükség van, hogy az élet nem csupán lepereg szemünk előtt, nem homogén közeg, hanem számtalan lehetőséget és felelősséget rejt számunka.
Frankl szerint az ember nem független feltételeitől, de szabad arra, hogy állást foglaljon velük szemben, hiszen azok nem határozzák meg őt egyértelműen.
Az ember magatartását „nem a feltételek diktálják, amelyek az embert körülveszik, hanem az általa hozott döntések”.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lennének biológiai meghatározottságaink, hanem ezek mellett és ezzel együtt létezik a szabadságunk, amely ezen aspektusok felé emeli az embert. Sokkal inkább jelenti azt, hogy képesek vagyunk megtalálni a boldogságot. Ha visszatekintünk életünk eseményeire, emlékezhetünk, hogy voltunk valamikor felhőtlenül boldogok. Tehát képesek vagyunk rá. Az akadály abban rejlik, hogy azt hisszük, valami külső oknak kell bekövetkezni, hogy boldogok legyünk. Mindig találhatunk valamit, amit még nem értünk el és nem vásároltunk meg, amivel esetleg igazolni tudjuk boldogtalanságunkat. Ezen változtathatunk, ha észrevesszük, hogy saját életünknek mi vagyunk a főrendezői, mindenki más csak statiszta benne.
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
