Herczegh Anita: az összefogás idejét éljük

A köztársasági elnök felesége kiemelte: nagyon sokan keresik a választ arra, hogy mit tehetnének a válsághelyzet enyhítéséért, és az országos karitatív szervezek is összefogtak.

Herczegh Anita reményét fejezte ki, hogy az összefogás erejéből „viszünk magunkkal a válság utáni időkre is”.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke arról beszélt, hogy az adományt az ajkai, a debreceni, a kiskunhalasi, a miskolci, a szekszárdi és a székesfehérvári kórházba juttatják el a karitatív tanács tagszervezetei.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: most „egy hajóban evezünk”, mindenkinek meg kell tennie azt, amire a járvány leküzdéséhez szükség van.


Hirdetés

A kormány is ezt tette, az egészségügy készen áll arra, hogy a járvány tetőzésekor is kezelni tudja a helyzetet – fogalmazott.

Emellett fontosak az egyéni gesztusok és a jelenlegihez hasonló felajánlások is – tette hozzá.

Nagy Zoltán, a Magyar Imre Kórház főigazgatója kiemelte, hogy az összefogás erőt ad a mindennapi komoly munkához.

Dóczi Dóra, a Johnson & Johnson Consumer Health Divízió marketingvezetője elmondta, hogy a cég „több fronton igyekszik helytállni”, globális és helyi együttműködésekben közreműködve.

A rendezvényen a cég képviselője 10,5 millió forintos, kézkrémből és szájvízből álló csomagot adományozott a hat, koronavírusos betegeket is ápoló magyarországi kórháznak.

MTI

Kiemelt képünk illusztráció. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége mutat egy a hazai segélyszervezetek önkénteseinek készült igazolványt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjában 2020. március 24-én. A koronavírus-járvány idején az okmányokat a visszaélések megakadályozása érdekében használják. Fotó: MTI/Mónus Márton.

'Fel a tetejéhez' gomb