Szijjártó köszönetet mondott észt kollégájának a Magyarország melletti kiállásáért
A miniszter Facebook-oldalán közölte, hogy Urmas Reinsaluval a világpolitika legfontosabb dilemmáinak tekintetében abszolút egyetértenek, mindketten elutasítják a kettős mércét, az álhíreket és más országok megbélyegzését.
Kiemelte, hogy az észt külügyminiszter „semmiféle nyomásgyakorlásnak nem volt hajlandó engedni, nem kritizálta hazánkat, vállalva a liberális mainstream általi megbélyegzést”.
„Köszönetet mondtam neki a mellettünk való kiállásért, azt mondta, számíthatok rá a jövőben is” – jelentette ki.
MTI
Kiemelt képünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
A témában olvasásra ajánljuk: