Az autókürtök szólnak úrfelmutatásnál Előszálláson

A plébános elmondta: az első autósmisét húsvétvasárnap tartották. A kicsi, ötven templomlátogatót számláló egyházközség vezetője nem akarta, hogy szétessen a közösség a járvány és a korlátozások miatt, ugyanakkor az egészségügyi előírásokat sem szerette volna megszegni.

Felidézte: a Velencei-tó partján eltöltött gyermekkori nyarai, az esti autósmozizások adták az ötletet, hogy kidolgozza az autósmise szabályrendszerét.

Az autók öt perccel a szentmise előtt gördülhetnek a templom elé, szembe a templomajtó elé költöztetett oltárral.

Az autók ablakait csak egy oldalon lehet lehúzni, hogy „még véletlenül se vigyen át vírust egy kis szellő”, az áldozást pedig lélekben végzik.


Hirdetés

A sofőrök egyben ministránsok is, átváltoztatásnál és úrfelmutatásnál a megszokott csengők helyett az autókürtök szólnak – mondta.

A szentmise végén a plébános minden autót külön-külön megáld, ez egyben az elbocsátás is.

A plébános tehát egyben forgalomirányító is,

aki megkapta az áldást, annak el kell indulnia, hogy elkerüljék az esetleges koccanást vagy azt, hogy valaki kinyissa az ajtót és beszélgetni kezdjen.
Mihályi Miklós elmondta: húsvétkor és az azt követő vasárnapi misén is 26 autó volt a templom előtt, ami egy ilyen kis közösségben nagyon szép szám. Ezért úgy döntött, minden héten megtartja az autósmisét.

„Nincs ebben szenzáció, az autósmise ugyanolyan szentmise, mint a többi, ugyanaz a lényeg, mint kétezer éve: egy Krisztusban hívő közösség hétről hétre szeretne találkozni a mesterével” – tette hozzá Mihályi Miklós.

MTI

Kiemelt képünk forrása: legoliga.hu

'Fel a tetejéhez' gomb