Minden fideszes vidéki bunkó – a Népszava okos szerzője szerint

Elindult a kormánnyal szimpatizáló szavazók lebunkózása, „levidékizése” – már megint. Az első (és mindeddig legnagyobb) hullám, talán sokan emlékeznek rá, a Fidesz-KDNP 2018-as választásokon aratott győzelmét követően érkezett el, és jóformán „kitessékelte” volna a demokrácia keretei közül mindazokat, akik – nagy ostobaságukban – nem voltak képesek „megfelelően” szavazni. Most pedig itt van nekünk az egykoron SZDSZ-es Bruck Gábor, aki „náci orvosok módjára méricskéli a Fidesz-szavazók agykerületét, de legalábbis agyszerkezetét” – mint Szilvay Gergely írja, nyilván még az első sokk hatása alatt.

Nem mintha a Népszavában megjelent hosszú szöveg hamar szelídülne; van abban minden, ami a tartós ingerültség kiváltásához csak kell.

Egy helyen például azt olvassuk, hogy a vidéki „Orbán-szavazó” számára a falu maga a világ; Bruck szerint az ilyen (értsd: bunkó) fideszes

„elszigetelten, bezárva él”, úgy száz év választja el Európától,

és valahogy így gondolkodik:

„Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül. Nem érdekel a szomszéd falu, a szomszéd város sem, és Brüsszelig egyáltalán nem látok el.”

Persze ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen – folytatja hősünk – ez a bizonyos Fidesz-szavazó egyáltalán nem is érti, hogy miket beszél neki össze Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc vagy épp Donáth Anna (vagyis a politikai értelmiség krémje)… Ez pedig azért van szerzőnk szerint, mert a

Fidesz-szavazók agya az agy fejlődésének három stádiumából megragadt az elsőnél, a „primitív hüllőagynál”, avagy „krokodilagynál”.

„A krokodilagynak egyetlen kérdése van: veszélyben vagyok? Ha nincs életveszély, akkor még egyet kérdez: van itt valami újdonság? És itt az ellenzéki politikus elakad. Amikor az észhez, a neocortexhez beszél, például a színházi törvényről, a NAT-ról vagy a CEU-ról, a krokodilagy úgy engedi tovább a szöveget, hogy nincs miért figyelni rá. Az eredmény: néhány százezer értelmiségitől eltekintve ezek a kérdések a többséget nem mozgatják meg. A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami közvetlenül érinti a személyes vagy a család biztonságát. Így vagyunk huzalozva” – olvassuk.

Persze Bruck szövegében rendkívül komoly elemzés, igazi „punditkodás” is akad, egy helyen például megjegyzi:

„Orbán nem tud választást nyerni. Egy közepesen felkészült és közepesen jól szervezett ellenzékkel szemben nincs esélye. Azért, mert

az életünknek nincs egyetlen olyan szegmense, ahol Orbán és az ország jól teljesítene. Tízéves kormányzása teljes kudarc, és tíz magyarból hét érzi úgy, hogy gyenge és kiszolgáltatott”.

Sőt, Gábor adott ponton még önnön benső bizonytalanságának is bátran utat enged, és nyílt színen tépelődni kezd:

„Még nem tudjuk, hogy az óriásplakátokon mi lesz: cigány, migráns, zsidó, Soros vagy Brüsszel?”

Az abszurd csavar azonban csak ezután jön. A Népszava cikkírója ugyanis azt tanácsolja a (nyilván talpig intelligens, vagyis definíció szerint ellenzéki) szavazópolgároknak, hogy tiszteljék a Fidesz-szavazót(!)… Mert – tudjuk meg – ha át akarod csábítani az „orbánistát” a világos oldalra, akkor, bármennyire a nyelveden van is, egyszerűen „nem mondhatod neki, hogy

rasszista, vidéki tahó vagy. Nem lehetsz vele lenéző, sem arrogáns, és nem lehetsz nála okosabb sem.

Ha földbe tiprod a büszkeségét, nem változik a véleménye, és nem tudod átcsábítani.”

Bruck írását egyébként még az LMP-s Ungár Péter is igen erősen kritizálta, egyebek közt kijelentve: ez a cikk tökéletes recept arra, hogyan tud az ellenzék sikertelen lenni 2022-ben is…

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt