Az idei csíksomlyói búcsú is más lesz, mint a többi

Urbán Erik, a ferences rend erdélyi tartományfőnöke, az idei csíksomlyói búcsúval kapcsolatban hivatalos közleményt tett közzé, melyben az áll: a búcsúval kapcsolatos előkészületek még a hagyományos módon történtek, azonban a lebonyolítás már valószínűleg nem a megszokott lesz.

A pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi nagybúcsú az idei évben május 30-ra esik, melyet az Eucharisztia éve és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jegyében szerveznek a kegyhely „őrei” a ferencesek. A közlemény szerint ennek fényében választották ki a 2020-as év jelmondatát, mely a nagybúcsú mottója is egyben:

„A Szentlélek száll le rád.” (Lk. 1, 36)

A búcsú szervezése az idei év elején a hagyományos módon kezdődött: egyebek mellett a szentmise rendjének összeállításával, a szónok meghívásával, a Csíksomlyó Üzenete című kegyhelylap előkészítésével. A koronavírus-járvány terjedését lassító rendeletek, a kijárási tilalom és annak esetleges meghosszabbítása azonban „bizonytalanná tette a búcsú hagyományos módon történő megszervezését” – írja a ferences testvérek nevében Urbán Erik.

Korai még pontos információk közlése a búcsú folyamatát illetően – fogalmaz –, de

minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a fogadalmi búcsú napján ha zárt körben is, de szentmisét mutassunk be a kegyhelyen.

Amint biztosabb lesz a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások részleges feloldása, közleményben tudatják a zarándokokkal a búcsús szentmisébe való bekapcsolódás lehetőségeit.

Addig is a kegyhely honlapján – www.csiksomlyo.ro – és Facebook-oldalán (Csíksomlyó – kegyhely) élőben követhetők, illetve visszanézhetők az ott bemutatott szentmisék. Ugyanitt a kegyhely programjaival és a búcsúval kapcsolatos információk is megtalálhatók.

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/Veres Nándor

Iratkozzon fel hírlevelünkre