Országos tisztifőorvos: fontos az orvosok és a hozzátartozók együttműködése a hazabocsátott betegek ügyében

Müller Cecília közölte, hogy az idősotthonokban zajlik a járványügyi ellenőrzés, kiemelt figyelmet fordítanak a magasabb létszámú intézményekre. Ez azonban nem kizárólag ellenőrzést, hanem segítségnyújtást is jelent – emelte ki.

A tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy ezekbe az intézményekbe már jelentős mennyiségű védőeszközt szállítottak ki. Példaként említette, hogy budapesti intézményeknek a Fővárosi Kormányhivatal 36 800 kesztyűt és 262 600 maszkot osztott ki, a jövő héten pedig újabb egyéni védőeszközöket juttatnak el hozzájuk.


Hirdetés

Mint elmondta: a járványgörbe ugyan lapos, ám napról-napra emelkedik a fertőzöttek száma, vagyis várhatóan belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába.

Közlése szerint 1776 a regisztrált fertőzöttek száma és újabb 14 haláleset történt, amivel 156-ra emelkedett az elhunytak száma. A Pesti úti idősotthon lakói közül 18-an váltak a fertőzés áldozatává.

Eközben 847 embert ápolnak kórházban, akik közül 63 személynek súlyos az állapota, őket géppel lélegeztetik – sorolta.

Felidézte, hogy az elmúlt napokban nagy visszhangot keltett a kórházi ágyak felszabadítása.

Mint mondta Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, amelyeknek általában csak 65-70 százaléka foglalt. Mindez pedig azt jelenti, hogy csupán az ágyak 15 százalékát kell felszabadítani ahhoz, hogy az ágyak fele üres legyen.

 

Hangsúlyozta, hogy a betegek áthelyezéséről, illetve hazabocsátásáról minden esetben orvosszakmai alapon döntenek.

Vagyis az nem történhet meg, hogy úgy küldjenek haza egy beteget, hogy az kedvezőtlenül befolyásolja az egészségügyi állapotát – szögezte le.

Ezzel kapcsolatban arra biztatott mindenkit, hogy probléma esetén jelezze azt az intézménynek, a betegjogi képviselőnek vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy országszerte 1035 idősotthoni egységet tartanak nyilván. Az ellenőrzést a legnépesebbekkel kezdik és a jövő héten várhatóak a vizsgálatok előzetes eredményei.

Eddig 12 intézményben jelent meg a koronavírus és 31 haláleset történt – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bevett gyakorlat válsághelyzetek esetén az egészségügyi dolgozók átcsoportosítása, így ebben az esetben is egy meghatározott terv szerint sor kerülhet ilyen intézkedésekre és történtek is már átirányítások.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb