Nagyon találékonyak a szakrendelések a táv-segítségnyújtásban

A koraszülött gyermekeket és családjukat támogató gyulai Koramentorház online, Zoom videokonferenciás rendszeren keresztül követhető foglalkozásokat tart, elérhetőek a konduktív pedagógiai fejlesztő, a gyógytornász-, a szoptatási tanácsadó-, valamint a pszichológiai foglalkozások is, az érintettek online felületen foglalhatnak időpontot az órákra.

A Csongrád megyei Mórahalmon a Móra-Vitál Nonprofit Közhasznú Kft. keddtől elindította az online konzultációkat. Első körben a páciensek gyógytornára jelentkezhetnek.

A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának munkatársai segélyvonalat indítottak. A klinikai szakpszichológusoktól telefonon, e-mailen vagy akár Skype-on azok a betegek kérhetnek segítséget, akiknél a folyamatosan változó járványhelyzet során alvászavarok jelentkeznek, fokozódik szorongásuk, hangulatzavaruk.

A hódmezővásárhelyi kórházban telefonos konzultáción kaphatnak dietetikai tanácsokat a korábban járóbeteg-szakrendelésen megjelenő páciensek.


Hirdetés

Zalaegerszegen, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fizioterápiás osztálya gyógytornával kapcsolatos telefonos tájékoztatást biztosít április 1-je óta. A Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda munkanapokon többi között egyéni diétás telefonos tanácsadást biztosít, otthoni rehabilitációval vagy mozgásszervi panaszokkal kapcsolatban nyújt felvilágosítást.

A Nógrád megyei Pásztón működő Margit Kórházban hét olyan szakrendelés van, amelyen csak telefonos konzultációra van lehetőség, ennek során a szakorvossal a halaszthatatlan vizsgálatot is lehet egyeztetni.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjánál az MTI érdeklődésére azt közölték, hogy a krónikus betegségekkel élők elérik valamennyi betegellátó egységet telefonon vagy elektronikus formában. A bőr-, nemikórtani és onkodermatológiai klinikán például szükség esetén a Skype-on valósul meg a konzultáció.

Az egri Markhot Ferenc Kórházban több olyan intézkedéssel segítik a betegeket, melyek nem igényelnek személyes kontaktust. Ilyen például az anonim lelkisegély-szolgáltatás, melynek keretében tapasztalt pszichológusok telefonon adnak tanácsot a hozzájuk forduló serdülőknek és felnőtteknek.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház honlapján húsz rehabilitációs oktatóvideót tett közzé, amelyekben egyebek mellett az otthon ápolt beteg helyes fektetését, felállítását, a járás segítését és a testet átmozgató tornagyakorlatokat mutatnak be – mondta Tamás László János, a kórház főigazgatója az MTI-nek. Hozzátette, valamennyi szakrendelésen telefonos konzultációt tartanak, de sok beteg e-mailben is felteszi a kérdéseket az esetleges további teendőiről.

A mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézetben a gyermekosztály orvosai Facebook-oldalt működtetnek, amelyen reagálni tudnak a szülők feltett kérdéseire.

A Debreceni Egyetem klinikai központjában és a Kenézy egyetemi kórházban a szakrendeléseket és a szakambulanciákat érintő elektronikus egészségügyi szolgáltatást – virtuális ambulanciát – vezetnek be – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel. A virtuális ambulancián telefonon kikérdezik a jelentkező beteget, majd a megfelelő szakorvoshoz irányítják, aki ugyancsak telefonon tanácsokkal látja el, és ha szükséges, e-receptet ír fel neki. Az orvos újabb telefonos konzultációt is javasolhat, illetve – szükség esetén – időpontot foglalhat a betegnek személyes vizsgálatra. Az elektronikus szolgálattal – a fertőzés veszélyének elkerülésével – biztosítható az orvos-beteg kapcsolat, csökkenthető a várható későbbi egészségügyi teher, és a virtuális vizitbe bevonhatók a 65 évesnél idősebb szakorvosok is, akiknek a legnagyobb betegellátási rutinuk – tudatta az egyetem.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház onkopszichológiai szakrendelésének szakemberei online vagy telefonon segítő, támogató beszélgetéssel állnak az onkológiai betegek és hozzátartozóik rendelkezésére.

Sopronban Odler Anna bőrgyógyász online rendelést tart: a beteg több oldalról fotókat készít a bőrelváltozásáról, ezeket e-mailben elküldi, az orvos pedig telefonon elmondja páciensének, hogy mit tehet.

Teleki György, a Vas megyei Táplánszentkeresztet ellátó családorvos az MTI-nek elmondta, a telefonos tanácsadáson előfordult, hogy olyan seb ellátásához nyújtottak segítséget, amelyről a páciens mobiltelefonjával készített fotót, és azt e-mailben küldte el orvosának, de már trombózist is diagnosztizáltak hasonló módon.

Hoksári László, a Magyar Orvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi szervezetének alelnöke, szolnoki háziorvos az MTI-nek elmondta: főként telefonon keresik őket a betegek, de sokan igénybe veszik a közösségi oldalakat, illetve platformokat (Facebook, Messenger) illetve e-mailben kérnek tanácsot.

Gelencsér Katalin veszprémi gyermekorvos arról számolt be az MTI érdeklődésére, hogy néhány esetben telefonon ad tanácsot a felsorolt tünetek alapján, ha szükséges, fényképet kér a diagnózishoz. Hozzátette: ha nem elegendő a telefonos segítségnyújtás, megvizsgálja a beteget.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb