Egy vihar közepén vagyunk – európai koronajárvány-körkép

Miközben Európában lassan megközelíti az egymilliót a hivatalosan kimutatott koronavírus-fertőzöttek száma, már pozitív jelek mutatkoznak a legsúlyosabban érintett országokban, köztük Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Svájcban. Kluge azonban hozzátette: nem szabad gyors győzelemre számítani, és „továbbra is egy vihar közepén vagyunk”.

Az SARS-CoV-2 vírus okozta szövődmények Európában már több mint 90 ezer ember halálát okozták, a globális halálesetek több mint 65 százaléka a kontinensen történt. Jelenleg Európát érinti a legsúlyosabban a járvány. Világszerte 139 469 halálesetet tartanak nyilván, a fertőzöttek száma 2 090 110, a gyógyultaké pedig 528 746.

Olaszországban egy nap alatt az új halálesetek száma 525-tel 22 170-re nőtt, a szerdai 578 után. Az igazolt fertőzések száma 168 941 volt csütörtökön, a haláleseteket és a gyógyultakat leszámítva pedig 106 607, azaz 1189-cel kevesebb, mint szerdán. Az intenzív osztályon ápolt betegek száma – 2936 – 143-mal volt alacsonyabb, mint előző nap.

Nagy-Britanniában csütörtökön a kormány legalább három hétre meghosszabbította a korlátozásokat. A kormányfőt helyettesítő Dominic Raab külügyminiszter szerint „már látszik a fény az alagút végén”, de a korlátozó intézkedése mostani enyhítése a fertőzés újbóli gyorsuló terjedésének veszélyével járna. A fertőzöttek száma csütörtökre átlépte a százezret. Az új fertőzések napi emelkedése az elmúlt néhány héthez hasonlóan továbbra is jórészt stagnál. A halálozások napi száma is elmarad a korábbi csúcstól. Az elmúlt 24 órában 861 halálesetet jelentettek, százzal többet, mint egy nappal korábban. A betegségben eddig 13 729-en haltak meg.


Hirdetés
MTI/EPA/Andy Rain

Spanyolországban a fertőzöttek száma 180 ezer, a halálos áldozatoké 19 ezer felett van. A spanyol egészségügy-miniszter szerint enyhült az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, de még nehéz hetek vannak hátra. Salvador Illa hangsúlyozta, hogy folyamatosan növelik a szűrési kapacitásokat.

Bajorországban is lazítanak április 20-tól a bevezetett korlátozásokon, de más német tartományokhoz képest csak minimálisan, a müncheni Oktoberfest sörfesztivál valószínűleg elmarad az idén. Bajororoszágban eddig 35 142 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 1049-en haltak meg a kórban.

Németországban a halálos áldozatok és a gyógyultak száma is rekord mértékben emelkedett egy nap alatt. A járvány egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert.

Továbbra is lassabb a fertőzöttek számának napi növekedése Csehországban, mint a korábbi hetekben. Csütörtök reggel 6303 új igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, a halálesetek száma hárommal 166-ra nőtt.

Szlovákiában felszökött az új fertőzöttek és a halálesetek száma, utóbbiaké két nap alatt kettőről nyolcra, az új igazolt fertőzötteké pedig a múlt heti ötvenes átlagról csütörtökön száz fölé emelkedett, így eddig 977 fertőzöttet tartanak nyilván.

Klaus Iohannis román elnök szerint a koronavírus-járvány több fájdalmas leckét adott Romániának, amelyekből fel kell ismerni az állam megerősítésének szükségességét. Romániában ismét felgyorsult a járvány terjedése: a csütörtöki összesítés szerint 491-re emelkedett a 24 óra alatt igazolt új fertőzések száma, miután az utóbbi négy napon átlagosan 300 újabb fertőzést regisztráltak. Ezzel 7707-re nőtt az országban észlelt fertőzések száma, a halálesetek száma 25-tel 386-ra nőtt.

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a fertőzöttek számának emelkedésénél azonban már gyorsabb a gyógyultak számának növekedése. Szerbiában egy nap alatt 4465-ről 4873-ra nőtt a fertőzöttek száma, a haláleseteké 99, a gyógyultaké 400.

Kétszázezer maszkot és tízezer orvosi védőruhát ajándékozott csütörtökön Magyarország Bosznia-Hercegovinának annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni ország meg tudja őrizni védekezési kapacitását. A védőfelszerelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Szarajevóban és Banja Lukában.

Továbbra is gyorsul a fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökre egy nap alatt a fertőzötteké 397-tel 4161-re emelkedett, a betegségben elhunytaké pedig nyolccal 116-ra. A legfertőzöttebb terület Csernyivci megye és Kijev, Kárpátalján eddig 116 fertőzöttet és 4 elhunytat jegyeztek fel.

Oroszországban a fertőzöttek száma csaknem elérte a 28 ezret, a halálozások száma 34-gyel 232-re nőtt. Moszkvában, ahol 16 ezer embert diagnosztizáltak a vírussal, áttértek a digitális közlekedési kód szúrópróbaszerű ellenőrzésére. Vlagyimir Putyin elnök elrendelte a május 9-i győzelem napi díszszemle elhalasztását.

Terjed a koronavírus-járvány a Balkánon, a Baltikumban, a Kaukázusban és a FÁK-tagállamokban. Fehéroroszországban a fertőzöttek száma meghaladta a négyezret, Bulgáriában rekordot döntött az egy nap alatt feljegyzett új fertőzések száma.

Több ezer idős és beteg menedékkérőt szállítanak a hatóságok a Görögországhoz tartozó szigeteken lévő túlzsúfolt menekülttáborokból az ország szárazföldi részébe a járványveszély miatt, őket szállodákban, apartmanokban és más menekülttáborokban szállásolják majd el. Görögországban 2145 fertőzöttet azonosítottak és 99-en haltak meg.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb