Egy gyakorlott otthonmaradó titkos tippjei
„A befelé fordult ember négy kopasz fal között egyedül, évekig egészen jól elél. Elég ösztönzést nyer belülről.
Mi európaiak erre képtelenek vagyunk. Nincs benne szégyellnivaló, így van.
(Hamvas Béla: Téli terv)
Az ég kék, a fű zöld, a madarak csiripelnek, az ember nehezen marad otthon a fenekén. Természetes dolgok ezek – ha még az agonális élettől viszolygó Hamvas Bélának is szüksége volt arra, hogy a saját kertje helyett néha a tamariszkusz alatt meg a mólón ücsörögve tanakodjék, akkor érezzük, micsoda elvonási tünetei lehetnek lassanként annak az insta-fiatalnak, aki eddig havonta tolt egy fapados kanyart. Kiveri a veríték, ha nem csörög hajnali háromkor a vekker, hogy fél ötkor már Ferihegyen tapogathassa testét egy unott biztonsági ember; nyugtalanul alszik, ha nem harsog a háttérben folyamatosan a „járatunkon csak ma 20 százalék kedvezménnyel vásárolhat parfümöt”, vagy épp a „most megkezdjük a sorsjegyek árusítását, ha tízet vesz, 11-et kap”; és melankolikus nosztalgiával gondol a kézipoggyász-ellenőr közeledtekor érzett gyomortáji szorításra. Mindezt most nélkülözni kell. De hogy lehet ezt elviselni?
Azért vannak technikák.
Jó, a tengerben csobbanni bajosan fogunk a pesti garzonunkban, cserébe viszont a legszürkébb hómofiszos hétköznapokba is lazán bevihető némi utazunk-fíling.
Az első trükkünk az, hogy rendes időben fel kell kelni, lehetőség szerint még pont elkapva a hajnali rigók ingyenkoncertjének utolsó taktusait és az ég legvörösebb árnyalatait. Hisz
hátha nemcsak Mallorcán kel fel a nap hatásvadász effektekkel, hanem a saját kecónk fölött is, csak eddig nem jutott eszünkbe megtekinteni.
Ráadásul ezen a ponton egy pazarabb wellnesshotel reggelijét is imitálhatjuk, azzal az elviselhető különbséggel, hogy nem kell idegenekkel udvariaskodni a svédasztalnál. Ha jódolgunkban bírunk saját, madárfüttyös terasszal, akkor oda érdemes kiülni, ennek hiányában egy naposabb étkezőzug is megteszi. Kifacsarunk egy-két narancsot, mellétesszük egy szép kannában a teát/kávét, elővesszük az előző nap sütött házi kenyerünket (ha vannak gyerekek a háznál, a dagasztás nélkülit akár ők is összedobhatják unalmukban, a saját ízlésük szerint – ők alkothatnak, nekünk nyugtunk van, és még étel is kisül az egészből, ráadásul élesztő is alig kell hozzá, ennél karanténkompatibilisebb lakoma kevés akad), tehát a lényeg, hogy kell egy vakációszerű, ráérős reggeli. Hisz se buszozni-metrózni, se dugóban araszolni nem kell, van idő. Máris relaxáltan indul a nap.
A hívő ember emellett egy kisebb lelkigyakorlatot is lazán lenyomhat, ha délelőttönként most egy ideig a pletykás kolléganők helyett a Teremtővel kávézgat. Open office irodában ez azért nehézkes lenne, a saját konyhánkban viszont ragyogóan kivitelezhető.
Aztán ott van az a trükk, hogy olyan éles szemmel kell lesni a külvilágot, mintha bálnanézőben lennénk az óceánon.
Mert ott ugye megfeszülve figyel az utazó, hogy ha már befizetett egy rakat pénzt, legalább kiposztolhasson az egészről valami értékelhető fotót. Egy merő stressz az egész, valljuk be. Ehhez képest otthon elég kisétálni a postaládához egy szép áprilisi napon, és ingyen kapjuk a show-műsort, már ha a lábunk elé nézünk. Tegnap itt például brutális ganajtúró-viadal zajlott – egy ilyet lefilmezni ugye eleve menőbb, mint az Eiffel-toronnyal egyenszelfizni, de a legjobb, hogy otthonunkban semmiféle megörökítés-kényszer nem nehezedik ránk ólomsúllyal. Egyszerűen bámulhatjuk a mikro- és makrokozmoszt face to face, mindenfajta optikai zoom és kreatív szűrő közbeiktatása nélkül.
Egy spanom tavaly százezreket fizetett egy ilyen „csak ülj le egy adott ponton minden eszköz nélkül, és nézz ki a fejedből” jellegű elvonulásért, erre most grátisz házhoz jön nekünk a mindfulness. Az évszázad akciója: most éljen vele, már csupán néhány hónapig él az ajánlat!
Francesca Rivafinoli
