Újabb és újabb generációk fedezik fel a hagyományok értékét
(Barabás Lászlóval készült korábbi interjúink itt érhetők el.)
– Milyen különbségek vannak a magyarországi és az erdélyi locsolkodási szokások között?
– A magyarországi hagyományoktól némileg eltérően Erdélyben húsvétkor a csoportos öntözés is gyakori, sőt némely vidéken az a jellemző. A húsvéti locsolást nálunk öntözésnek mondjuk. Udvarhelyszék és Marosszék falvaiban ennek sajátosan szervezett formája a hajnalozás.
Húsvétvasárnap igazi nagy ünnep, többszöri misével, úrvacsorás istentisztelettel, lelki nyugalommal ünnepelnek az emberek. Ilyenkor táncot, mulatságot, profán eseményeket nem illett tartani. Másnapra virradóan, éjféltől kezdődően lehetett világibb ünnepi eseménynek helye. Ekkor kezdődött a sóvidéki és az Udvarhely környéki falvakban a hajnalozás, amely azt jelentette, hogy zeneszóval elindultak a legények öntözni.
A szülőfalumban, Parajdon például három korosztálybeli legénycsapat alakult. A legfiatalabbak, az éppen a legénysorba kerültek, a 17-18 évesek, a csórók, akik még csak tanulták a szokásokat. A besorozott katonalegények, a 19-20 évesek már jól ismerték a szokásrendet, rézfúvós zenészeket fogadtak, hangosan énekeltek, szép székely ruhába öltöztek, bokréta jelezte a kalapjukban katonalegény mivoltukat, nekik kellett a legszebb köszöntőket mondani. Megvolt a rendje, hogy mit énekelnek az utcán: „Utca, utca, sáros utca, a parajdi utca”, mit énekelnek akkor, amikor lányok háza elé érnek: „Nyisd ki babám az ajtót”. (Napjainkban már nem sáros a parajdi utca, és nem minden babám ajtaja nyílik ki számukra).
A harmadik csapat a sorkatonaságtól leszerelt és házasodni készülő idősebb legényeké volt, ők beérték egy hegedűssel vagy klánétással, csendesebb énekléssel. A szomszédos Alsósófalván és a többi sóvidéki faluban leginkább a besorozott katonalegények jártak hajnalozni. 
– Hogyan történt a házak felkeresése?
– Minden csapatnak volt egy rátermett beköszöntőlegénye, elsőnek ő ment be köszönteni a házigazdát és a családját. A lányos házaknál természetesen nem aludtak ilyenkor, várták a hajnalozókat. Miután elmondták a beköszöntőt, bementek a többiek is, ahányan befértek. Az asztalon elő volt készítve: tányérban hímes tojások, ital, kalács, sütemények, poharak.
A beköszöntő lett egy pillanatra a házigazda, ő kínálta meg társait mindezekkel. Szép rendje volt mindennek.
Zeneszóra a legények közül többen megtáncoltatták a házban lévő lányt, lányokat és a háziasszonyt is. Utána jött a kínálás, az öntözés kölnisüvegekből, majd búcsúztatóként újból verset mondtak. Ez nagyjából negyedóra alatt zajlott le, nem tudtak sokat maradni egy helyen, hiszen a falu egyik végéről el kell jutni a másikba. Reggelig bejárták a hajnalozók az egész falut, minden konfirmált és még hajadon leányt felkerestek, volt belőlük bőven. Nagy szégyen lett volna, ha valakit kihagynak, vagy nem fogadja a hajnalozókat.
Ugyanakkor az első harang megkondulásáig be kell fejezni a házalást, utána közös mulatságot tartottak. Este kezdődött a húsvéti bál.
Napjainkra az jellemző, hogy kihagyások után egy-egy generáció felújítja a hajnalozás szokását, spontán vagy éppen intézmények, egyesületek segítségével. Másutt folyamatos a szokás megtartása, ilyen a már említett Alsósófalva. 
Nyárádszereda környékén a húsvéti határkerülés és fenyőágazás folytatásaként történik a csoportos öntözés. Szentháromságon is a besorozott legénykorú fiatalok járják zenével a falut, és minden házhoz betérnek, nemcsak a leányokhoz. A szokásrend hasonló a hajnalozáshoz, itt adományokat is gyűjtenek, nyers tojást, szalonnát, kolbászt, kalácsot, bort. Ezekből a legények szülei óriási rántották készítenek, ételből, italból mindenkit megkínálnak, aki elmegy a húsvéti bálba.
Nyárádgálfalván csak a beköszöntők legények, különben bármilyen korú férfi részt vehet a csapatban, egyik évben az unitárius egyházközség, másik évben a református egyházközség javára fordítják az öntözés során pontosan feljegyzett pénzbeli adományokat. Rigmányban minden felnőtt férfit köteleznek, hogy részt vegyen a „kantálásban”, és aki elmulasztja vagy „rendetlenkedik”, játékosan botokkal a hátuljára vernek. A csoportos öntözésben minden kis közösség kialakította a szokásrendjét, amelyben jól megfér egymás mellett az ünnepi komolyság és a játékosság, az emberi élet két oldala.
– Mennyire maradtak meg az egykori népi hagyományok?
– A szervezett, csoportos öntözés sok helyen a mai napig él, vagy felújították, mert újabb és újabb generációk fedezik fel ezeknek a hagyományoknak az értékét, és azt szeretnék, hogy megmaradjanak. Természetesen a húsvéti locsolásnak sokféle más változata dívik napjainkban Erdélyben is, mind a magyaroknál, mind a többi etnikumnál. Ha az erdélyi sajátosságot nézzük, fontos kiemelni, hogy közösségileg szabályozva, csoportosan, „szertartásos színházként” zajlott, és zajlik napjainkban is a székely falvakban. Az idei húsvét bár kivétel, a feltámadás ünnepén a közösségi felköszöntés és jókedv jövőre is megmarad.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Hajnalozó legények utcai menete Parajdon, 1987. Barabás László: Ünnepeink népi színháza. Erdélyi játékos népszokások Karácsonytól Pünkösdig (Marosvásárhely, 2017)
