Jézus feltámadása azért örömhír, mert miatta hiszünk saját és szeretteink feltámadásában

– A nagyhéten figyelmünk talán még inkább a lemondások, a böjt felé irányult. Nem önszántunkból, de sok lemondást vállalunk ezekben a hetekben. Azok a betegek is, akiket látogatsz, akaratukon kívül mondanak le sok mindenről. Mit tapasztaltál, mi a legfontosabb számukra, amire mindenképp szükségük van?

Nehéz kérdés. Talán mindenkinek másra van szüksége. De ha valamilyen általános választ szeretnék megfogalmazni, akkor azt mondom:

belátásra és elfogadásra van szükségünk.

Ha valaki kórházba kerül, szükséges belátnia, hogy beteg, sérült, sebzett. Nyilván nagyon sokféle ok miatt betegedhetünk meg, de ha megtörtént, azt is be kell látnunk, hogy tehetetlenek vagyunk. Legalábbis egyedül mindenképpen, hiszen az orvosok, ápolók vagy a szeretteink nélkül csökkennének az esélyeink a gyógyulásra. Aztán egy műtét vagy terápia után esetleg arra is lehetőséget adhat nekünk a kórházi élmény, hogy belássuk, változtatnunk kell, nem élhetünk úgy, ahogyan eddig.

A koronavírus miatti helyzetben, azt hiszem, mi is beláthatjuk ezt: egyedül tehetetlenek lennénk. Remélem, sokunknak lehetőséget ad ez a járvány arra is, hogy belássuk, vannak olyan területei az életünknek, amiben szükséges változtatnunk.

A belátás mellett szükségünk van elfogadásra is. A kórházban fekvő embernek el kell tudnia fogadni a helyzetét, ami természetesen nehéz, sőt sokszor talán lehetetlennek is tűnik. Hasonlóan nehéz lehet most mindenkinek elfogadnia a járvány miatt kialakult helyzetet is. Elfogadni azt, hogy most sok mindent nem úgy élünk meg, ahogyan eddig. Ez nekem is nehéz, talán még azt sem fogtam fel teljesen, hogy az idei húsvétunk nagyon más lesz, mint amit megszoktunk. Én is küzdök. Azt azonban hiszem és tapasztalom, hogy hívőként rengeteg pluszt kapunk.

A kórházban fekvők belátása és elfogadása hamarabb és könnyebben történik meg, ha hiszik azt, hogy az életük nem csak róluk szól, hogy a történéseknek sokkal mélyebb és komplexebb összefüggései lehetnek, mint amennyit pillanatnyilag láthatnak. Egészen más megélni a helyzetünk elfogadását, ha hisszük, hogy nincsenek véletlenek, ha merjük hinni és tapasztalni, hogy van Valaki, aki több nálunk, aki előbb volt, mint mi, és akire hagyatkozhatunk, amikor már nem rajtunk múlnak a dolgok.

– Sok mindent nehéz elengedni az életünkben. Addiktológiai konzultánsként szenvedélybetegekkel is találkozol. Mi segít nekik, és mi segíthet nekünk elengedni a hétköznapi függőségeinket?

– Szokatlan és új kihívásokkal kell szembenéznünk a sok otthonmaradásban. Amikor zajlik az élet, dolgozunk, tanulunk, ügyeket intézünk vagy utazunk, könnyen

el tudjuk hitetni magunkkal, hogy képesek vagyunk egy életen keresztül menekülni önmagunktól, hogy nem kell szembenéznünk a hibáinkkal, a gyengeségeinkkel vagy a sebeinkkel.

Ez komoly addiktológiai veszélyt is jelenthet sokak számára. Tudom, hogy sokféle okot megnevezhetünk, ha a függőségek kialakulását kutatjuk. Mégis, azt hiszem, általánosságban arról van szó, hogy minden ember sebezhető, ezért mindannyian gyűjtünk sebeket életünk során, már egészen pici korunktól kezdve. És sajnos vannak, akik tévesen valamilyen szer fogyasztásában vagy más kórós viselkedésben keresik a kiutat, a gyógyulást, de csak mélyítik a sebeiket, sőt, újakat szereznek maguknak, illetve másoknak is.

Örülök annak, hogy egyre több olyan addiktológiai szakembert ismerhetek meg, akiknek évtizedes tapasztalata alapján az a meggyőződése, hogy a szenvedélybetegségből tartósan felépülni és stabilnak maradni csakis úgy lehet, ha spirituálisan is fejlődik a beteg. Persze itt nem konkrét vallásgyakorlásról van szó, de tágabb értelemben a hit ad erőt és védelmet. Most borzasztó lehet azoknak, akiknek szembesülniük kell az otthonlétben valamilyen függőségükkel, de segítséget számtalan fórumon keresztül kérhetnek karantén idején is a különböző intézményektől vagy önsegítő csoportoktól.

– Mit ad nekünk a húsvét, a feltámadás öröme? Talán neked nem oly távoli, de nekünk nagyon új, hogy a betegség és a halál árnyékában kell megélnünk a feltámadást.

– Azt hiszem, ha a húsvét nem csak a nyusziról, a tojásról meg a locsolásról szólt, akkor eddig is a „halál árnyékában” kellett megélnünk az ünnepet. Nagypéntek nélkül nincs húsvét. Amikor a hittanos gyerekekkel tanultunk a húsvétról, mindig arra próbáltam rádöbbenteni őket, hogy Jézus feltámadása azért örömhír nekünk, mert miatta hiszünk a saját és a szeretteink feltámadásában. A húsvét az örök élet ünnepe.

– Ünnepelhetünk úgy, hogy közben rengetegen betegednek és halnak meg körülöttünk?

– Szerintem igen. Számomra a húsvéti ünneplés nem a bulizást, a sárga földig ivást jelenti, hanem annak az örömnek a felelevenítését, amit a tanítványok, Jézus barátai élhettek meg, amikor találkoztak vele. Nekem is fáj, hogy nem találkozhatok az ünnep alatt a szüleimmel vagy a nagyszüleimmel, hogy nem mehetünk a templomba pászkát szenteltetni, de annak idén is fogok tudni örülni, hogy az élet örök, és annak még aktív alakítója lehetek.

Dobrai Zoltán