„A szabadulás óráján tudjuk igazán megmondani, hogy mekkora volt a teher”

A református püspök a járvány miatt hívek nélkül, családi körben, a Budahegyvidéki Református Templomban megtartott ünnepi istentiszteleten úgy fogalmazott: a feltámadott Krisztus hatalma betölt mennyet és földet, és eljut a bezárkózott tanítványokhoz is.

Rámutatott: Jézus hatalmas kővel elzárt sírja kifejezi a drámát, hogy Isten és ember közé odagördíttetett valami. Ez a kő a bűn zsoldja, a halál. Húsvét hajnalának csodája pedig az, hogy Krisztus feltámadásával Isten legördítette a halál kövét az ember szívéről.

Bogárdi Szabó István igehirdetésében kitért arra: Márk evangéliumában csak akkor hangzik el, hogy a sírt elzáró kő felette nagy volt, amikor már el van hengerítve a sír elől. Ugyanígy mindig csak a bajok múltán, a szabadulás óráján tudjuk igazán megmondani, hogy mekkora volt a teher, és csak visszatekintve értjük meg a szabadulást hozó kegyelem nagyságát. Mert Isten nemcsak kivezet a bajból, hanem mindig önmagához vezet.

Hangsúlyozta: Isten nemcsak a régiek kedvéért hárított el akadályokat. Nem az a terve, hogy a régieket megáldja, meggyógyítja, mi pedig elélhetünk ezeknek az emlékéből.


Hirdetés

Úgy fogalmazott: Istennek velünk is terve volt, amikor a régieket megáldotta. Az ő áldásuk a mi áldásunk is, hogy mi is elmondhassuk, nincs immár akadály, elhengeríttetett a kő. Nincs tehát akadálya annak sem, hogy hálával imádkozzunk és Krisztus útján járjunk.

Hiszen még a szánkon sincs a kérés, és ő már meghallgatta, (.) mi még gyászban vagyunk, és ő már örök életet szerzett nekünk. Mi még temetni megyünk, és ő már feltámasztotta Krisztust. Mi még azt kérdezzük, kicsoda hengeríti el a követ, és ő már azt mondja, elvétetett – sorolta.

Jézus feltámadásával Isten nekünk is csodálatos jövőt, feltámadást, örök életet, színről színre látást készített. Mindezt pedig azzal pecsételi meg, amit a feltámadt Jézus mond: ne féljetek! – tette hozzá Bogárdi Szabó István.

A zsinat elnökségi tanácsa korábban arra kérte a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap Magyarországon és a határon túl kapcsolódjanak be a Duna Televízióban közvetített ünnepi istentiszteletbe, otthon terítsék meg az úrasztalát, és a televíziós szertartást követve vegyék együtt, egy időben a kenyeret és a bort Kárpát-medence szerte.

MTI

Kiemelt képünk forrása: mediaklikk.hu

'Fel a tetejéhez' gomb