Nagyszombat csendje új reményt kelthet szívünkben

Nagyszombatot a teljes csend jellemzi. Elnémulnak a katonák, Jeruzsálem népe, elnémul a mi szívünk is. Most, ebben a csendes, otthonokban töltendő időszakban ma különös erővel bír a csend. Az idei nagyböjt talán jobban megérintette még annak a lelkét is, aki amúgy csak az ünnepekre áll le (ha le tud) a nagy hajtások, rohanások közepette. Most nem csak az emberek, hanem az egész világ elcsendesedett.

Csend van. Hasonlóan olyan csend, mint ami kétezer éve Jeruzsálemre és vele a világra köszöntött: Jézus, akit a Megváltónak hitt az emberiség, sírban fekszik… Csalódás, reményvesztettség lengi be a levegőt. Akárcsak úgy, mint napjainkat, amikor látjuk a koronavírus tombolását. De mégis, mintha ott motoszkálna a tanítványokban, hogy Jézus arról beszélt, hogy harmadnapra feltámad. Titok ez. De ekkor még nem tudják, hogy bizony, nem csalódnak végérvényesen, a szívükben pislákoló remény nem huny ki.

A keresztény hagyomány szerint ilyenkor egész napos szentségimádásokat tartanak a templomokban a szentsír előtt, melyet virágokkal, gyertyákkal díszítenek. A szentsírnál helyezik el az Oltáriszentséget, mely előtt hódolattal, bűnbánattal térdel a hívő közösség. Ezen a napon nincs szentmise, csak késő este kerül sor a tűz- és vízszenteléssel, feltámadási szertartással és körmenettel egybekötött feltámadási szertartásra. Nagyszombat estéjének liturgiája a leggazdagabb az egyházi szertartások közül.

A méhek viaszából készült a húsvéti gyertya, melyet ezen az éjszakán a frissen megszentelt tűzről gyújtanak meg és visz a pap a néphez. Ez Krisztus örök világosságát jelképezi, mely a feltámadásában nekünk adatott. Majd a szertartás későbbi részében a friss szentelt gyertyát is használják a víz megszenteléséhez. Ezen az estén keresztelkedtek meg a kora kereszténység idején a katekumenek – néhol szokás, hogy ilyenkor újszülötteket keresztelnek. Az egyházi közösség egyik kiemelkedő ünnepe a szertartásban az, amikor a pap vezetésével minden jelenlévő megújítja a keresztségi fogadalmát, és ezzel hitéről tesz tanúságot minden jelenlévő előtt. Ezt követően a szertartás csúcspontja érkezik el lassan, amikor a szentsírhoz megy a pap a kíséretével, és elvégzi a feltámadási szertartás imáját. Ekkor öröménekre zendül a templom, az orgona, a csengők és a harangok, s feltámadási ének keretében az utcára vonul a boldog közösség, mert Krisztus feltámadt!

Krisztus feltámadt!

Valóban feltámadt!

Idén a csendet nincs lehetőség a templomban, a szentség imádatában tölteni, de otthonainkban akár egy házi oltár készítésével és az imára szánt idővel értékes, akár gyümölcsöző csenddé formálhatjuk a bezártság óráit és perceit. „Ahol Isten országa bennünk van, ott Isten az úr, és Ő valódi önmagunkhoz vezet bennünket. Megszabadít a világ uralmától.” Anselm Grün gondolatai a jelen állapotokra is tökéletesen illenek, hiszen mi döntjük el, hogy lázongunk a kijárási korlátozások, a találkozások ritkítása ellen, vagy kihasználjuk az időt, és mind imában, mind a lehetőségekhez képest tehető jócselekedetekben a reményt szítjuk és erősítjük szívünkben. Hiszen a nagyböjtöt és a nagyheti csendet megkoronázza húsvétvasárnap közelgő dicsősége. Ugyanúgy, a jelenlegi megpróbáltatások is véget érnek, és majd újra közösségben járulhatunk az Úr elé. De addig a jelenlegi eszközeinket használjuk ki és fel a lehető legjobban!

Kiemelt képünk forrása: facebook.com