Fabiny Tamás: ekkora pofont régen nem kapott a világ

Fabiny Tamás úgy fogalmazott: ekkora pofont régen nem kapott a világ, és mind a társadalomnak, mind az egyháznak nagyon sokat kell tanulnia belőle.

A jelen helyzetben mindenki érzi, hogy meg kell változni. Ugyanakkor szomorú lenne, ha úgy viselkednénk, mint a készületlen diák, aki fogadkozva, pitiző imádsággal kéri Istent, hogy csak most az egyszer megússza a felelést, aztán amikor túlvan a nagy ijedségen, ugyanúgy folytatja az életét.

Hozzátette: a lelkészek felelőssége is, hogy az emberek most feltámadt érdeklődését a transzcendens iránt fenntartsák és jó irányba tereljék. Ezért is fontos, hogy a járvány elmúltával legyen valamiféle utómunka.


Hirdetés

A válságnak nyilván ezernyi tanulsága lesz a globalitás, az egészségügy vagy a gazdaság szempontjából, de komoly teológiai reflexióra is szükség lesz.

Fabiny Tamás kitért arra: a járvány miatt megváltozott az egyház élete, és noha ez számos lelkészt sokkhatásként ért, több pozitív tendenciát is elindított. Bár fáj, hogy templom nélkül vagyunk, de az otthon, családban megélhető vallásosság, kegyesség szép példáit is látom, és ez jelzi az utat egy kevésbé klerikális, a hívekre jobban támaszkodó egyház felé.

 A családok képesek otthon, lelkészek nélkül is áhítatot tartani és ők maguk vallási nevelést adni gyerekeiknek. A hívek nyitottabbá váltak az önszerveződésre, egymás segítésére pedig jó lehetőség az „egyház hálózatossága”, az, hogy számon tudják tartani a magányos, idős, segítségre szoruló embereket.

Ugyancsak régóta aktuális az egyházban a digitális fejlesztés, hogy „jobban, bátrabban éljünk a modern technikával”. Ezt most felgyorsította az élet, mind az oktatás, mind a lelkipásztori munka területén – mondta. Hozzátette: természetesen nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem jutnak hozzá ezekhez a technikai eszközökhöz, és akik emiatt most még jobban leszakadnak a társadalomról.

MTI

Kiemelt épünk illusztráció: forrása: MTI/Bruzák Noémi

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb