A titkos húsvét
Az egyik ilyen az volt, hogy az ateista világszemléletű, magát szocialistának nevező hatalom nehezen viselte a vallást, az egyházakat. Olyannyira, hogy az elüldözött vezetők nélküli gyülekezetek üresen maradt templomaiba, zsinagógáiba ateista múzeumot, kultúrházat, filharmóniát telepítettek. Emlékszem, általános iskolás koromban kötelező jelleggel vittek bennünket tanulmányi kirándulásra vallásellenes múzeumba, ahol az oltár, a szentképek, szobrok helyén ízléstelen plakátokon mutattak be dőzsölő pópákat, papokat, akik a szegény nép nyakán élősködtek a vérüket szívva. Mivel felmenőim hívő katolikusok voltak (anyai nagyapám a ’70-es években a beregszászi katolikus templom kántora, egyházközösségi pénztárnoka volt), így neveltetésem okán ezeken a helyeken rettentő kínosan éreztem magam.
Szüleim pedagógusok voltak, nekik akkor tilos volt istenhívőnek mutatni magukat, templomba járni, és a gyerekeiknek se volt ajánlatos, mert hát milyen pedagógus az, aki még a saját kölykét sem képes az ordas eszmék ellen nevelni. Nagymamánk a tesómmal azért rendszeresen elcsempészett bennünket a gótikus templomba, ahol a pad ugyan kemény volt, de érdekesek voltak a képek és a szobrok, szépen szólt az orgona, és a nénik, bácsik nagy áhítattal, fegyelmezetten imádkoztak.
Nagyobb ünnepekkor mindig sétálgatott 2-3 „érdekes” figura a templom előtt az utca túloldalán, figyelték, hogy ki megy be oda. Így volt ez húsvét ünnepén is.
Ezért aztán vasárnap leginkább az idősek mentek a délelőtti ünnepi misére, az ételszentelésre. Vitték a főtt sonkát, a sárga túrót, a szép hímes tojásokat és a kalácsot, amit nálunk (valószínűleg a görögkatolikusok után) pászkának hívtak.
Az ünnep előtt persze mi, gyerekek is nagy izgalommal készülődtünk. Tanultuk a nagymamáktól, hogyan lehet a nejlonharisnyába csavart tojásokra friss tavaszi levelekkel, hagymahéjban főzve mintát varázsolni. A spájzban a kendőbe csomagolt sárgatúró leve lassan csordogált, mi meg alig vártuk, hogy ehessünk belőle. Aztán amikor a nagyi az ételszentelésről hazajött, és hangos Feltámadt Krisztus!-sal köszönt, mi meg válaszoltuk, hogy Valóban feltámadt!, tudtuk, hogy a finom ételek, amiket hazahozott, nem csak az ízük miatt különlegesek. Szép pillanatok voltak, ma is emlékszem rájuk.
Most mi is készülünk, a kisebbik lányom a nagyival konzultál telefonon a sárgatúró rejtelmeiről, lehet, hogy megengedi nekem, hogy segítsek a hímesek elkészítésében a régi recept alapján, elkészítjük a most is finom ételeket, aztán majd vasárnap leülünk az ünnepi asztalhoz. Csak most sem lehet misére menni, fonott kosárban hazahozni a szentelt ételeket.
A mi gyerekkori ünnepünket a politika rontotta el. A mi gyermekeinkét most a járvány keseríti meg. Vajon ők mit őriznek majd meg az idei húsvétról? Rajtunk múlik!
Prófusz József
Kiemelt képünkön a Beregszászi Katolikus Templom látható. Forrás: Vasárnap.hu
