A koronavírus-járvány a világ elbukásának eredménye? – beszólt Amerikának Billy Graham fia

A The Christian Post (CP) amerikai keresztyén online lap két napja főoldalon közölte azt a cikket, amiben Samuel Smith, a CP riportere beszélgetett a néhai világevangélista Billy Graham fiával, Franklin Grahammel. Mi másról, mint a koronavírus-járvány értelmezéséről, azzal az alapvető kérdéssel összefüggésben, amit már Vuhanban és azóta is szinte valamennyi járvány sújtotta területen feltesznek az emberek: Isten büntetése ez a járvány? Vagy figyelmeztetés? Vagy…?

Az 1970-es évek óta hazánkban is egyre ismertebb világevangelista, Billy Graham fia, Franklin Graham apjától eltérően nem az evangelizációs tevékenységeivel, hanem karitatív szolgálataival szerzett világhírnevet magának és az Úr Jézusnak.

Szamaritánus Erszény nevezetű keresztény humanitárius szervezete 14 sürgősségi tábori kórházat épített fel lélegeztetőkészülékekkel együtt a koronavírus által fertőzöttek gyógyítására és segítésére a New York-i Central Parkban. A stábhoz hetven orvos és számos nővér, önkéntes is tartozik. Franklin Graham itt adott interjút, ugyanis véleménye szerint

a koronavírus-világjárvány egyértelműen a bűn eredménye, ami a mai Istentől elfordult, „bukott világban” hatalmasodott el.


Hirdetés

A húsvéti reményt a sátrak felállításakor így fogalmazta meg Franklin: „Világszerte imára hívunk minden keresztyént, könyörögjünk Isten oltalmáért, mert csak Isten keze tudja elfordítani életünkről a koronavírus pusztítását”.

Az USA saját területén ekkora emberáldozatot még nem élt meg 

Mára több mint 400 ezerre nőtt a fertőzöttek száma az USA-ban, ami a koronavírus őslelőhelyének számító Vuhanban, illetve egész Kínában a hivatalosan közölt fertőzöttek számának (81 800) az ötszöröse. A vírusban elhunytak számát tekintve az USA a harmadik helyet foglalja el 12 857 áldozattal Olaszország (17 127) és Spanyolország (15 555) után. Donald Trump az adatokat látva néhány napja úgy fogalmazott:

ez a szám meghaladja az 1941. december 7-i Pearl Harbor elleni japán támadás és a 2001. szeptember 11-ei New York, Manhattan és más városok ellen végrehajtott terrortámadás áldozatainak számát.

Ilyen emberáldozatot a saját területén nem élt még meg Amerika. Az elnök azt kérte:

„Mosd meg a kezed, és kulcsold imára!”

Franklin Graham hangsúlyozta, hogy

„A járvány a világ elesett, bukott voltának az eredménye. Mert hátat fordított az emberiség jó része Istennek. Csak azt tudom tanácsolni, hogy imádkozzunk, és kérjük Isten segítségét!”.

Miért engedi meg Isten, hogy ez megtörténjen?

Franklin Graham erre a kérdésre így felelt: „Nem hiszem, hogy Isten tervezte volna meg ezt a járványt. Ennek oka nem Ő, hanem a világban pusztító bűn. Akárhogyan is ragozzuk, tény: vétkeztünk Isten ellen. Ezért imában kérnünk kell a bocsánatát!”.

Graham szerint a világjárványt karácsony és húsvét felől kell néznünk ahhoz, hogy képesek legyünk helyesen értelmezni. A karácsonyi szemléletben látnunk kell, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A húsvéti szemlélet szerint pedig Jézus Krisztus meghalt bűneinkért, és feltámadott üdvösségünkre, a bűnnel szembeni szabadítás valóságaként.

Franklin Graham leszögezte: ,,Ha pedig hitünket és reménységünket Ő táplálja, akkor átéljük bűneink felismerését, bocsánatát és ennek nyomában a gyógyulást és életünk helyes irányba fordulását”.

Graham már korábban is figyelmeztette az amerikai közvéleményt, hogy egyenesen dicsőítették a bűnt az amerikai társadalomban. Éveken át hangsúlyozta, hogy Isten megálljt parancsoló akarata elkerülhetetlen lesz az amerikai abortuszok millióiért és az azonos neműek házasságának egyházi megáldásáért.

A 2016-os elnökválasztási kampányban Graham keresztül-kasul járta az USA-t, „Döntéshelyzetben vagy, Amerika!” jelszavú kampányával, s olyan elnök megválasztásáért kampányolt, akinek a politikájában a bibliai értékek jelen vannak.

Karitatív missziója keretében Szamaritánus Erszény  nevezetű kórházakat állított fel Irakban a háborúidején, majd a Bahama-szigeteken, ahol 2019-ben a Dorian hurrikán szinte mindent lerombolt.

T.U.L.I.P – a grahami gondolkodásra ható holland református

Franklin Graham szigorúan kálvinista szemlélete összefügg a holland eredetű, Amerikába az odatelepedett holland puritánok által bevitt nézetekkel. A kálvinizmus öt tételeként ismert holland szemlélet szerint

1. az emberiség a totális züllés, romlottság állapotában van (Total depravity)

2. Isten szabad, szuverén kiválasztásának, üdvösségre rendelő kegyelmének nincsenek emberi feltételei (Unconditional Election)

3. Korlátozott az elégtétel a választottak érdekében (Limited Atonement)

4. Ellenállhatatlan a kiválasztó kegyelem (Irresistible Grace)

5. A szentek megőrzése a visszaeséstől (Preservation of Saints).

Ennek a kálvinista öt tannak (az egyes tételek kezdőbetűi teszik ki a T.U.L.I.P.-ot) meglehetősen nagy története van főként a holland és a holland-amerikai reformátusok között a 400 éve tartott dordrechti zsinat óta. Luther, Kálvin, Béza járványteológiája, nézetei, gyakorlati vigasztaló, lelki gondozó, pásztori járványkezelésük módjai az isteni büntetéstől a fenyítési jellegen át az okot az emberi elesettségben kereső nézetekig, két dolgot közösen hangsúlyoznak:

1. Kard ha csörren, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban (Babits Mihály).

2. A kimenekedésnek, emberi sorsgyógyulásoknak a lelki útja a bűnbánat és az ima.

 

A teljes cikk ITT érhető el.

Forrás: felvidék.ma

'Fel a tetejéhez' gomb