Száz fertőzött van a Pesti úti idősotthonban
Müller Cecília emlékeztetett arra: napok óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenntartók felelősek az intézményekben a járvány továbbterjedésének meggátolásáért.
A munkatársai azon dolgoznak, hogy megszüntessék azokat a hiányosságokat, amelyek a fertőzés továbbterjedését okozhatják – tette hozzá.
Jelezte: személyesen fogja felkeresni a Pesti úti idősek otthonát, ahol a járványügyi intézkedések folyamatosak.
Elmondta azt is, hogy a Pesti úti idősotthonon kívül a Rózsa utcai intézményben vannak még fertőzöttek, számuk egyelőre nem éri el a tízet. Ezen kívül egy-egy eset fordult elő más ilyen típusú intézményben, de ezek nem jelentenek járványos mérteket.
Az országos tisztifőorvos elmondta, Magyarországon 980 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, és az elmúlt 24 órában nyolc, krónikus betegségben szenvedő halt meg. Egyikük 48 éves volt, azonban ő is évek óta krónikus betegséggel küzdött – tette hozzá.
Kilencvenhatan gyógyultan távoztak a kórházakból, újabb öt embert tudtak levenni a lélegeztetőgépről, és ők már intenzív ellátásra sem szorulnak. Jelenleg 59 beteget kell lélegeztetni – ismertette.
A szakember kiemelte, a következő napokban a kormányhivatalon keresztül kétmillió sebészi maszkot és 300 ezer pár kesztyűt juttatnak el a bentlakásos idős otthonokba.
Müller Cecília a húsvét előtti nagytakarításhoz adva segítséget elmondta, a vírus a klórra érzékeny, tehát az e szerrel mosható felületeket érdemes hipós vízzel átmosni, letörölni. Az egyéb felületeket pedig vírusölő szerrel vagy kendővel érdemes lemosni. Az allergiások hordjanak maszkot takarításhoz, az ehhez használt szivacsot, törlőruhát a munka végeztével ki kell dobni.
Hozzátette, a mosható gyerekjátékokat is érdemes áttörölni, a plüss figurákat pedig mosógépben kimosni. A fürdőszobát és a mellékhelyiséget célszerű a szokásosnál alaposabban fertőtleníteni, és a kozmetikai eszközöket is érdemes áttörölni fertőtlenítős kendővel. A konyhában inkább szivacsot és kefét használjunk rongy helyett, a vágódeszkát használat után alaposan súroljuk át, és amennyire megoldható, inkább az üveg felületűeket használjuk.
Kérdésre válaszolva elmondta, az idős, krónikus betegségben szenvedő családtaggal együtt élő, de a munkahelyére is eljáró embereknek is érdemes néhány óvintézkedést tenniük. Mint mondta, hazaérkezve a bejáratnál a cipőt, felső ruházatot érdemes levenni, ezután lezuhanyozni és új ruhát felvenni, valamint a használati tárgyakat is elkülönítve ajánlott kezelni. Továbbá érdemes a házban és a lakásban is megtartani egymás között a személyes távolságot.
Müller Cecília nyomatékosította, nincs forgalomban és engedélyeztetve olyan gyorsteszt, amely otthoni használatra alkalmas. Ezeknek a teszteknek az értékeléséhez ugyanis szakmai tudás kell. Azt kérte, ha valakinek ilyet ajánlanak cégek vagy magánszemélyek, azt jelentsék a hatóságoknak.
Arra a kérdésre, hogy a külföldről vásárolt maszkok és védőeszközök minőségét vizsgálták-e, az országos tisztifőorvos elmondta, a különféle eszközök minőségéért alapesetben a gyártó vállalja a felelősséget, és a termék mellett ott kell lennie a minősítési bizonyítványnak is. Ha a terméken a „CE” jelölés látható, akkor az Európai Unió területére engedélyezett a behozataluk és minősítésük is megtörtént.
Kitért arra is a tisztifőorvos, hogy ez a húsvét más lesz, mint az eddigiek, de azt ajánlja, hogy az ünnep rítusát tartsuk meg, főzzük meg a szokásos ételeket, távol élő szeretteinkkel pedig telefonon és egyéb online eszközön tartsuk a kapcsolatot.
(MTI)
Kiemelt képünkön Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2020. március 7-én. MTI/Bruzák Noémi