Döbbenetes: otthon elvégezhető abortuszt engedélyezett az Egyesült Királyság

A londoni Egészségügy Minisztérium megváltoztatta a korlátozásokat, elérhetővé téve az otthon bevehető abortusztablettákat a terhesség 10. hetéig. A jogszabálymódosítás valójában hozzáadta az „otthont” mint legális helyszínt az abortuszok végrehajtására – adta hírül péntek este a Christian Post alapján a Hit Rádió.

A törvény akár két évig is érvényben maradhat, de a koronavírus-krízis végéig mindenképpen hatályos marad a jogszabály. A szabályozás azt is meghatározza, hogy az abortusz csak akkor kerülhet végrehajtásra, ha a terhes nő azt megelőzően egy verifikált klinikával vagy orvossal videóhíváson vagy telefonon keresztül kommunikált és egyeztetett.

Az eddigi korlátozások azt is lehetővé tették, hogy az első tablettát orvosi felügyelet mellett, kórházban vagy abortuszklinikán veheti be az érintett hölgy és a másodikat csak otthon.

Egy keresztény jogvédő szervezet, a Christian Concern azzal vádolja a brit kormányt, hogy ezzel a legnagyobb változást hozták meg az abortusztörvényekben 1967-óta.


Hirdetés

A jogi csapatunk elkezdett dolgozni azon, hogy bírósági felülvizsgálatra nyújthassunk be kérelmet – mondta Andrea Williams, a szervezet vezetője, aki botrányos lépésnek nevezte a határozatot. 

 

Forrás: Christian Post, Hit Rádió

'Fel a tetejéhez' gomb