A gondoskodó szeretet is okozhat válságot – rejtett családi örökségeink
Önmagában, ha valaki gondoskodó, azt a környezet és a társadalom pozitívnak ítéli meg és elismeri. Ha pedig egy férfi teszi mindezt, azt különösképpen értékeljük, hisz jellemzően úgy tartják, ez amolyan női tulajdonság. Amikor egy férjnek egyértelmű, hogy sokat dolgozik, anyagi biztonságot teremt a családjának, részt vesz a gyereknevelésben és a házimunkában is aktívan jelen van, azt elismerésre méltónak látjuk, és nem értjük, hogy miért hullott szét a házassága, hiszen „ő egy olyan jó ember”.
Együtt is működni kell
A családokkal való munkában inkább rendszerben tekintünk a párokra. Azt keressük, hogy együtt mire képesek, közösen mit hoznak létre: a pár együtt, a gyerekekkel és a hozzájuk közel álló személyekkel. A feleség szépen neveli a gyerekeket, és úgy tűnik, hogy nagyon jól megvannak együtt. Az ő számára a kapcsolat elején nagyon megnyugtató és vonzó volt a férfi stabilitása és odaadó szeretete. Majd az évek múlásával egyre kevésbé értékelte, hogy a párja szinte édesapaként óvja és támogatja őt. Ilyen esetekben csodálkoznak rá a rokonok és a baráti kör, hogy mi történt velük, hiszen olyan szép pár voltak.
Ám a feleség inkább szabadságra vágyna, önállóságra, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol nem kapott támogatást, nem volt igazán kihez kötődnie. Nem tanulta meg elfogadni a gondoskodó szeretetet, számára idegen az, hogy ő mindent megkap. A gyermekkori hiányt töltötte be a kapcsolatuk elején a segítő és határozott férfi, akiben meg lehet bízni, aki támogató, s aki mellett nem kell dönteni nagy dolgokban. Az asszonynak nincs forgatókönyve arra, hogyan kell jól lenni ebben a légkörben. Ahhoz szokott hozzá, hogy minden bizonytalan és kiszámíthatatlan: a férfiak jöttek-mentek az életükben, hiszen az édesanyja sem tudott biztonságosan kötődni. A férj pedig egy olyan apa mellett nőtt fel, aki szintén minden anyagi támogatást megadott a családjának, igaz őt alig látták. Azon már tudott változtatni, hogy több időt töltsön a családjával, viszont a túlvédő, gondoskodó attitűdöt nem tudja levetkőzni. Miért is tenné, hiszen ezért őt a társadalom elismeri.
Átformálható örökség
A változás lehetősége ott van mindenki számára. A kérdés sokszor az, hogy hajlandóak vagyunk-e megfizetni az árát. Az évtizedek vagy generációk örökségét nem tudjuk átformálni egyik napról a másikra. A változás sok fáradtsággal, idővel és fájdalommal is járhat. A régi, berögzült és biztonságos működéseket feladni akár félelmetes, riasztó és kiszolgáltatott is lehet.
Általános jelenség, hogy amíg nem vagyunk gödörben, addig inkább elodázzuk a változást. Viszont nem érdemes megvárni a legmélyét, mert onnan nehezebb kimászni. Bátorságra és kitartásra van szükség a változáshoz. Sok beszélgetéssel, a múlt feldolgozásával, tudatossággal és akár segítségkéréssel új egyensúly jöhet létre a kapcsolatban és az életünkben.
Nem mindegy, hogy rombol vagy épít!
Az említett eset kapcsán a férj, átdolgozva és felismerve családi örökségeit, képes lehet változtatni a túlvédő és mindig gondoskodó hozzáállásán. Ehhez szüksége van arra a biztonságra, hogy tudja, felesége nem fogja elhagyni, és szereti akkor is, ha nem áll mellette óvó, féltő gondoskodással minden pillanatban: akkor is visszatér hozzá, ha ő szabadon engedi. A feleség pedig rádöbbenthet, hogy nem kell a korábbi családi viszonyokat megismételnie az életében. Dönthet másképpen is, hiszen ő nem a saját édesanyja. Felismerheti magát mindenkitől szabad, felnőtt személyként. Felfedezheti, hogy a párja szeretete elfogadható, és együtt meríthetnek a kiszámíthatatlan és változó múltból, ami most spontaneitásként, kreativitásként és játékosság formájában jelenhet meg a kapcsolatukban. Így erőforrássá válhat mindaz, ami eddig romboló volt számukra.
Megtanulható, hogy úgy szeressük a másikat, ahogyan neki erre szüksége van. Azon a nyelven szóljunk hozzá, amit ő ért, és el is tud fogadni. Így formálhatunk a nehézségekből lehetőséget és a kapcsolatot szétfeszítő erőből hidakat egymás felé.
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
