Varga Judit az ARD-nek: demokratikus a védekezésről szóló törvény
A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami „egyedülálló Európában”
– mondta a miniszter.
Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnéséről is a törvényhozás dönt.
Az ARD Tagesschau című híradóműsorában közölt összeállításában megszólaltatták Szabó Tímeát,
a Párbeszéd frakcióvezetőjét is, aki aláhúzta, hogy a kormány az utóbbi tíz évben mindig felhasználta a hatalmát a demokrácia és a jogállamiság kiüresítésére.
Garanciára van szükség arról, hogy ezt nem teszi meg ismét a járvány elleni védekezés ügyében – mondta az ellenzéki politikus.
A parlament hétfőn fogadta el koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.
Varga Judit előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés.
A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.
MTI
Kiemelt kép: Varga Judit Facebook