Nicsak, a király meztelen
A precíz hírfogyasztó, aki az aktuális fertőzöttségi ráták, kijárási szabályok és ellenzéki diktatúraparák özönéből szívós munkával kikotorássza az egyéb cikkeket, efféle dolgokra bukkanhat manapság az apróbetűs részben: „Visszafordultak a török-görög határról az Európába vágyó migránsok”, „Összeomlás szélén a német szociális szektor: hazamentek a feketén dolgozó lengyel ápolónők”, „Alapvető funkcióinak ellátására korlátozza működését az Európai Parlament”.
Itt azért elég komoly axiómák dőlnek meg, valljuk be.
Itt van például az Európai Parlament, amely mostanáig havonta örvendeztette meg a világot dörgedelmes állásfoglalásokkal olyan kardinális kérdésekben, mint „az LMBTI-személyek helyzete Ugandában”, fenyegetően összevont szemöldökkel róva meg mindenkit, aki (éljen akár Óceánia kellős közepén) nem tesz maradéktalanul eleget a brüsszeli LIBE bizottság elvárásainak. Erre most ránézünk a COVID-19 miatt az „alapvető” kérdésekre összpontosító, megnyirbált napirendekre, és mit látunk: lazán töröltek minden emberi jogi kérdést.
Amiből logikailag az következik, hogy „a vanuatui nők egyenlősége”, vagy akár „a Falkland-szigeteki mesztic LMBTQ-közösséget érő interszekcionális hátrányok” jellegű kérdések immár bizonyítottan nem „alapvető” problémák az Európai Unió számára. Ezt is megértük, na.
Aztán itt van az európai értékekből minket mindenkor lelkesen és a magas lóról kioktató Martin Schulz és Manfred Weber hazája, a tipp-topp Németország, és hát mi derül ki róla: a hatóságok tudtával foglalkoztatnak ott ébenfeketén mintegy 270 000 lengyel ápolónőt, az ágazat vendégmunkásainak 90%-át. Most pedig, hogy ezek az asszonyok sorra hazamennek a saját családjukhoz, azon megy a majré a német közszolgálati csatornán, hogy a gonosz lengyelek miatt szegény idős németek százezrei maradnak ellátás nélkül. Mert ezek a lengyelek „nem szolidárisak”, nem úgy, mint mi, megtestesült európaiérték németek, akik szolidárisan engedjük, hogy bármikor feketén, tajszám nélkül emelgessétek és pelenkázzátok a magatehetetlen öregjeinket, és mindezért – szolidárisan – pont annyival fizetünk többet, amennyiért el tudunk titeket szipkázni a keletebbre fekvő országok ellátórendszeréből.
Amely arrogancia már a német kommentelőknél is kiverte a biztosítékot, akik még azt az unortodox kérdést is felvetik, nem kellene-e inkább saját lábra állni, a belső, nemzeti erőforrásokra támaszkodni, és nem az ócsó import munkaerőtől függeni. Guten Morgen, mondhatnók.
És mintha ennyi pofon nem lenne elég, a járvány ott is bevitt egy mélyütést az európai progressziónak, ahol az talán a leginkább fáj: megdőlni látszik a mantra, miszerint a migránsokat nem lehet kívül tartani az Unió határain, valamint hogy tömegek veszítenék életüket a Földközi-tengeren, ha nem cirkálnának ott NGO-hajók. Mert láss csudát, egyetlen lezárt határ és kellő számú görög határrendész simán eltántorította szándékuktól a szárazföldön Európába vágyó migránsokat. A tengeren pedig rendben zajlik a mentés, noha az Ocean Viking a marseille-i kikötőben dekkol – a többi hajó sem hagy senkit cserben, mindenkit szabályszerűen visszavisznek a líbiai partokra.
Persze lehet járványügyi vis maiorra hivatkozni, és szigorúan átmenetinek nevezni a migránsok kívültarthatóságát, ebben az esetben azonban a többi bevett narratíva omlik össze: egyfelől, ha itt agysebészekről és dolgos lélegeztetőgép-üzemeltetőkről van szó, akkor a migrációpárti politikusoknak most egyenesen repülőgépeket kellene indítaniuk értük, hogy tehermentesítsék az európai egészségügyi rendszert; másfelől, ha a migránsok befogadása életmentő filantrópia, akkor érthetetlen, miért pont most, a bajban vannak magukra hagyva, és miért nem látjuk a hírekben, ahogy Carola Rackete maszkokat és gyorsteszteket szállít Líbiába, vagy török menekülttáborokban építi a járványkórházakat.
Úgy tűnik, ez a lipidburkos RNS-vírus bámulatos gyorsasággal mutatja ki azt, amit azért elég sokan sejtettünk: az európai értékek palástjával pózoló király bizony nagyon csúnyán meztelen. Reméljük, a vészhelyzet elmúltával magára kap valamit – akkor akár még nyerhetünk is valamit a dologgal.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
