Kárpát-medencei internetes családi vetélkedősorozat indult

(H)azám! címmel internetes családi vetélkedősorozat indult a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége szervezésében. A játékra jelentkezők több fordulóban tesztelhetik tudásukat a magyar történelem, irodalom, képzőművészet, tudomány, népi hagyományok és sport témakörökben.

A két online forduló során a legtöbb pontot szerző hat csapat a tervek szerint május végén, egy budapesti helyszínen élőben fogja eldönteni, ki a legfelkészültebb család a Kárpát-medencében. A döntő résztvevői erdélyi nyaralást, nagy értékű háztartási gépeket és könyvutalványokat nyerhetnek majd.

Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke a kezdeményezésről elmondta, hogy a magyar családok közös játékának gondolatát a Nemzeti Összetartozás Éve kezdeményezés inspirálta, azonban az ötletadó a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete volt. Kárpátalján már hét éve rendezik meg nagy sikerrel a vetélkedőt. Márton Zsuzsanna szerint a családok közös játéka egy olyan komoly közösségépítő tevékenység, amelyre a mai individualista, ráadásul a vírusveszély miatt bezárkózni készülő világban nagy szükség van. Az elnök arra kér minden magyar családot, hogy akik tehetik, maradjanak otthon, tartsák be a járvány terjedését megakadályozó egészségügyi szabályokat, és természetesen regisztráljanak minél többen a (H)azám! című vetélkedőre a www.ncsv.hu internetes portálon.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett, A magyar családok jövője a Kárpát-medencében című rendezvény résztvevői az Országház díszlépcsőjén 2018. február 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre