Családi küldetés: áldás vagy átok?
Nehéz terhet kaphat az a gyermek, akit a család olyan szerepekkel ruház fel, mint például a szülők házasságának megmentése, elmulasztott karriervágyuk megvalósítása, vagy elhunyt gyermekük pótlása. A „Neked úgysem fog sikerülni” mondat is lehet egy életre szóló küldetés. Persze, ez sem determinálhat minket, hiszen szabadok vagyunk.
Könnyebb a küldetéseket elfogadni vagy visszautasítani, már látjuk magunk előtt a feladatot, és nem egy láthatatlan üzenetet hordozunk. Ilyenkor lehet róla beszélni, felmentést adni alóla és visszautasítani is. A problémát az jelenti, ha a küldetés olyan mértékű, hogy a személy önálló döntéseit, pályaválasztását és jövőjét korlátozza vagy hátrányosan befolyásolja.
Egy ilyen küldetés több nemzedéken keresztül is hathat ránk. „Nem tudtam tanulni, gyermekem, mert dolgozni kellett, te tanulj inkább!” Erre a „gyerek” 40 évesen veszi észre, hogy ő mindig csak tanul, és alig dolgozik. Persze ez előnyére is vált, hiszen magasan képzett, elismert ember lett belőle azáltal, hogy vállalta a küldetést, amit az elődeitől kapott. 
A szülők sokszor megfogalmazzák, hogy mi a gyerek dolga és feladata. De ki szerint? És mi lenne a dolga? A család szerint? Az egyik szülő gondolja így, vagy a családi hiedelmek mondatják?
Gyakran akkor aktualizálódnak a rejtett vagy nyílt küldetések, amikor egy új életszakasz határához érkezünk. Ha megszerzi a gyerek az érettségit, diplomát, együtt örül a család, később felhatalmazzák őt, hogy el is költözhet itthonról. „Mindig a családhoz fogsz tartozni, de nagyon jó lakásokat láttam arrafelé!” E szavak biztatást adnak az önállósághoz, a differenciálódás érték számukra.
Ezzel szemben más családokban a fizikális jelenlét az értékes, a szoros kapcsolódás, ők inkább abban segítik a gyereket, hogy otthon maradjon. „Édes gyermekem, a szüleid vagyunk, ránk mindenkor számíthatsz.” „Ahol négynek jutott, ott ötnek is jut még.” „Anyád szíve megszakad, ha elmész, de menj nyugodtan…” – hangzanak a marasztaló szülők mondatai. Őket segítik a kulturális hiedelmek is, hogy otthon maradjon a fiatal. „Mert családot, akkor alapítunk, ha megvan a ház, a kocsi, stb.”
Családterápiás szemléletben egységként tekintünk a családra, minden tag hozzájárul a küldetések megvalósulásához, vagy a változtatáshoz. Nehéz elköltözni azzal a tudattal, hogy nagy fájdalmat okozok a szeretteimnek. Így önkéntelenül azonosulhatok a rejtett küldetéssel, vagy kereshetek olyat a külvilágban, ami inkább kifelé vonz, és segít az távolodásban. Ez lehet egy váratlanul jött külföldi ösztöndíj, munka, szerelem… Persze nem oly váratlan, hanem tudat alatt szükségünk van rá, ezért keressük az indokot!
A batyunkat mi is kipakolhatjuk az életünk során, ha az már túl terhes. Viszont azokat az embereket is megkérhetjük rá, akik telerakták azzal, amit nem is kértünk. Megkérhetjük a szülőt, hogy vonja vissza, amit nekünk delegált, vagy cserélje ki másra, ami számomra is értékes és elfogadható. Ha erre nincs lehetőség, akkor magamban megköszönve a jó szándékát, ezt mégis visszautasíthatom, kereshetek más célokat, más feladatokat. Olyan küldetést, ami az enyém.
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
