Nagy felelőtlenség veszélyhelyzetben álhíreket terjeszteni

Az államtitkár a védekezésről szóló rendkívüli intézkedésekre felhatalmazó törvényjavaslat nemzetközi médiavisszhangjára reagált, amely álláspontja szerint durván eltorzította a tényeket.

Kovács Zoltán kifejtette, a kormány arra tett javaslatot, hogy a veszélyhelyzet teljes időtartamára hosszabbítsák meg a koronavírus-járvány leküzdésére hozott rendkívüli intézkedések érvényét, a jogszabályban a parlamenti kényszerszünet elrendelésének lehetősége is szerepel, ami egyes sajtóorgánumok szerint aggodalomra adhat okot. Ez azonban azért került bele a javaslat szövegébe, mert ha a képviselők több mint fele távol van, akkor a parlament határozatképtelen, és így nem tudja meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és az azzal kapcsolatos intézkedéseket.

A törvényjavaslat megtiltaná a választásokat és a népszavazásokat a veszélyhelyzet idejére. Magyarországon a közeljövőben nem lesz esedékes semmiféle választás. Az államtitkár megjegyezte, azokban az országokban, ahol lett volna választás, kivétel nélkül elhalasztották.

Tájékoztatása szerint a törvényjavaslat új szankciókat helyez kilátásba azokkal szemben, akik aláássák a vírus terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseket. A törvény bűncselekménynek nyilvánítaná, ha valaki a lakosság nagy csoportjainak megzavarására vagy társadalmi nyugtalanság keltésére alkalmas álhíreket terjesztene.


Hirdetés

A fősodorbeli liberális sajtó erre rázendített, Orbán be akarja börtönöztetni az újságírókat. Mint egy jól összeszokott kórus, úgy ugrottak rá a témára – mondta az államtitkár, hozzátette: a Direkt36 és a Politico Europe tudósítói, az AFP-t idézve, terjeszteni kezdték a szenzációs hírt, miszerint „a magyar újságírók évekre börtönbe kerülhetnek”, és hogy az egésznek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a valódi történésekről, azaz a szájmaszkok hiányáról és az egészségügyi rendszer felkészületlenségéről.

Kovács Zoltán ismételten elmondta, a törvényjavaslat azokat szankcionálja, akik tüzet kiáltanak egy zsúfolt moziban. Az ilyen kijelentéseket nem védi a szólásszabadság elve, mert veszélyesek és hamisak – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a magyar törvényjavaslat célja, hogy megvédjék az embereket a vírus terjedésétől. Veszélyhelyzet van, emberéletek forognak kockán; a tények durva eltorzítása részrehajló és felelőtlen dolog – jelentette ki Kovács Zoltán a bejegyzésében.

MTI

Kiemelt képünk forrása: facebook.com

'Fel a tetejéhez' gomb