– A városháza homlokzatán négy zászló leng: Beregszászé, Ukrajnáé, Magyarországé és az Európai Unióé. A kisvárosban több nemzetiség él évszázadok óta, ön mégis mindenkivel szót ért. Beregszász, Városháza
– Minden közérdeklődésre számot tartó ügyben két nyelven posztolok a közösségi oldalamon – kezdi Babják Zoltán. Az, hogy melyikkel kezdődik a bejegyzés, az a tartalomtól függ, attól, hogy melyik nemzetiséget érinti jobban. Például ha valamelyiknek ünnepe van, azon a nyelven írok először. Így sem tudok mindenkinek megfelelni, nem is célom, de a kommunikációban így támadhatatlan vagyok. Vágvölgyi Gergely főszerkesztő és Babják Zoltán polgármester
Ha azt akarjuk, hogy itt a városházán, a magyar nyelvű oktatási intézményeken a magyar zászló kint legyen, annak az a feltétele, hogy az ukrán szimbólumok, a háromágú szigony, az ukrán címer is ott legyen. Az ukrán közösségnek volt egy óhaja, hogy a zászlók méretében legyen különbség. Ha ők úgy érzik jobban magukat, hogy az állami zászló legyen picit nagyobb, mint a magyar, én ebben nem látok semmi kivetnivalót. Sajnos az erdélyi testvéreink ezt nem tudják megengedni maguknak, ott nincs magyar zászló.
Nem mondom, hogy nincsenek itt is elintézetlen ügyek, de a magyar szimbólumokkal nincs baj.
Hirdetés
Most például a Budapest téren II. Rákóczi Ferenc szobrának felállításával (amely egyedülálló szépségű Kárpátalján) egy új jelképet találtunk a városnak, és ez nagyon fontos. A hat és fél méter magas emlékmű 2019-ben a Rákóczi-év keretében a magyar kormány és a Bethlen-alap támogatásával készült el. Alkotója a Püspökladányban élő Győrfi Lajos. II. Rákóczi Ferenc szobra Beregszászban, a Budapest téren
A kommunikációval az a helyzet, hogy a Beregszászi Önkormányzat tulajdonában jelenleg nincs, és a törvények értelmében nem is lehet újság, mert hogy nézne az ki, ha a közpénzből az éppen regnáló polgármesternek rendezne állandóan tűzijátékot a sajtó? Komoly probléma, hogy jelenleg nincs olyan lapunk, amelyet akár csak „részfinanszírozni” tudnánk. Magam vetettem fel idén, hogy nem is kellene külön magyar és külön ukrán nyelvű újság, hanem egy legyen két szöveggel. Egy fotó alatt egy ukrán és egy magyar szöveg legyen, és hadd legyen legfölül mindig az ukrán, az állami nyelv.
– Lát ennek kivitelezésére lehetőséget?
– Ez kizárólag pénz kérdése. Ez ugyanolyan probléma, mint a várost kettészelő Vérke folyó kotrása. A szándék megvan, de sosincs rá forrás. Egyfajta túlélőprogramot futtatunk itt, hogy lakhatóvá tegyük a várost a közvilágítás, a járdák, a kóbor ebek, a vízvezeték, a csatornázás terén. A harmincezres Beregszász egy szabolcsi középkategóriás falunak megfelelő költségvetéssel gazdálkodik.
A munkaerő-elvándorlás, ami 2013-14 környékén indult, megállíthatatlanná vált. Beruházó ide nem jön, mert itt nincs munkavállaló. Nagyon sokan dolgoznak Magyarországon, ingáznak. Komoly cégek szállítják őket Szabolcsba, Borsodba és a Hajdúságba úgy, hogy hétvégén itthon tudjanak lenni. Így legalább a család egyben tud maradni.
Nekünk ez a munkaerőhiányon túl egy speciális problémát is jelent. A nagyszülőkre maradt gyerekek nem tudnak mit kezdeni magukkal. Épp a beszélgetésünk napján történt, hogy néhányan a gyönyörű Budapest téren padokat rongáltak. A térfigyelő kamerák felvétele alapján beazonosítottuk őket.
Három óra után, ahogy az iskola bezár, nincs mivel foglalkozniuk. Nincs olyan játszóterünk, sportpályánk, ami lehetőséget nyújtana a hasznos időtöltésre. Képtelenek vagyunk fakultatív programokkal feltölteni a hétköznapok szürkeségét, amikor ekkora a szegénység. Nem küldhetjük őket könyvtárba az iskola után, 20 percet sem bírnának ott lenni. Így viszont soha nem lesz belőlük sem síelő, sem korcsolyázó, se úszó Ukrajna-bajnok, Kárpát-medencei bajnok, Európa-bajnok. A bázisaink annyira ósdiak, hogy nem tudjuk a gyerekeket lekötni. Új helyekre lenne szükség. Ebben látok fantáziát a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálattal való együttműködésre. Ha ők megszereznék a forrást, mi biztosítanánk hozzá a földterületet és vállalnánk a működtetést. Jó lenne egy olyan hely, ahol a gyerekek biciklivel, görkorcsolyával, gördeszkával tudnának edzeni, ahová többféle korosztálynak (6-tól akár 80 éves korig) helyezhetnénk ki testedző gépeket. Lehet, hogy oda a nagyszülők is elkísérnék a srácokat. Ebben óriási a lemaradásunk.
Ha megkérdezik a gyerekeket, akik Magyarországon felvételiznek egyetemre, főiskolára, hogy mennyi esélyt látnak arra, hogy visszajöjjenek Beregszászba, akkor a válasz 95 százalékban az, hogy semennyit!
A magyar kormánynak értjük és biztatjuk azt a programját, amivel az otthonmaradást motiválja, de úgy látjuk, hogy nem lehet csupán a néprajzi, a kulturális, az oktatási életen keresztül biztosítani az itthon maradást. Jól kell, hogy érezze magát valaki itt este 6-kor is, amikor nincs semmilyen kulturális program. Petőfi Sándor szobra az egykori Úri Kaszinó előtt
– 2010 óta nagyot változott Budapesten a nemzetpolitikai irányvonal. Ez szimbolikus és infrastrukturális, anyagi téren is megjelenik. Önök ebből mit éreznek?
– Beregszász legnagyobb adófizetője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Ez egy hajmeresztő adat, mert egyébként az ipar, a kereskedelem, vagy a logisztika kellene, hogy a bevételt hozza. A főiskola valóban erős, de ez azt is demonstrálja, hogy a gazdaságunk mennyire gyenge. Ezért biztatjuk azt a magyarországi programot, ami a főiskolát erősíti.
Bízom benne, hogy hamarosan egyetemi státuszt kap, hogy az ukrán hatályos törvények az álláspontokat közelebb tudják hozni egymáshoz a jövőben! Nagyon várjuk és szurkolunk, hogy a Budapest és Kijev közötti kapcsolat még jobb legyen, konstruktívabb partneri tevékenységet tudjon mutatni az elkövetkező néhány évre. Azt gondolom, hogy a magyar kormány által támogatott oktatási, egészségügyi, infrastrukturális-fejlesztési programok, a hitel a beregszászi elkerülő út megépítésére (amiben az ukrán kormány még lépéseket kell, hogy tegyen), ezek az ügyek mindenképpen a mi felzárkózásunkat segítik. A kérdés, hogy a segítség mikor jön.
A mi távoli célunk, hogy eljussunk egy magyarországi-léptékben Szabolcs-megyei szintre. Ha ezt egy budapesti meghallja, akkor világos lesz számára, hogy mekkora itt a lemaradás. Van, aki azt mondja, 10 évvel vagyunk lemaradva Nyíregyházától, vagy 20 évre Kijevtől és Budapesttől, de ezt nehéz behatárolni. Egy biztos: a roma is, a magyar is, a civilizált ember ott lakik, ahol jó. 956 éves városunkat nem szabad feladnunk úgy, hogy elengedjük a közösségünket abba az irányba, ahol jobb, mint nálunk. Itt is jó kell, hogy legyen!
A jóért közösen vagyunk felelősek: a beregszászi önkormányzat és az ukrán kormány, de a mindenkori magyar kormányra is számítunk.
Biztos vagyok benne, hogy el tudjuk érni, hogy amikor ezeréves lesz ez a város, leáll az elvándorlás, és a magyarországi családok Kárpátalján akarnak majd házat venni, Beregszászban akarják majd magukat jól érezni. Remélem, hogy könnyen átjárható határok lesznek majd akkor.
Beregszász központja
– Önt már második ciklusban választották polgármesterré ukránok, magyarok közösen. Jó diplomata, vagy ügyes fejlesztő? Mert a város azért láthatóan fejlődik.
– Nagyon jó barátom Ferencváros volt polgármestere, Bácskai János. Egy korábbi közös, ottani rendezvényünkön valaki viccesen felvetette, hogy egy hétre cseréljünk egymással helyet, mert akkor kiderül, ki a jobb polgármester. Ez lehetetlen! Ez egy olyan szakma, ahol helyismeret nélkül csapda az egész.
Jöttment polgármesterek nincsenek! Csak olyat választ meg a közössége, aki rendelkezik helyismerettel. Fedák Sári színésznő szobra
Nekünk egy nagyon komplikált vidék jutott, tele van sok kérdéssel, amiknek a megválaszolásában a helyismeret segít. Azt gondolom, az olyan előítéletekből kell kevesebb, mint például az, hogy a romák rosszak, a svábok kiszámíthatatlanok, az ukránok maffiózók. Ezt le kell vetkőzni magunkról, bizonyos európai gondolkodás kell, meg kell adni mindenkinek egyformán az esélyt úgy, hogy közben a többség véleményét kell figyelembe venni. Nem tudunk mindenkinek megfelelni! Én kiválasztottam egy irányvonalat, ebben megyek tovább. Ha például belső ukrajnai cserkészek akarnak egy programot Beregszászon lebonyolítani, abban én teljességgel partner vagyok. Itt voltak a Luhanszki gyerekek, akiknek a szülei vagy meghaltak, vagy a fronton szolgálnak. Ők minden segítséget megkapnak tőlünk. Persze erre külön keret nincs, „varázsolni” kell! Na, ez az, amit egy magyar önkormányzat nem tehet meg! Ilyenkor kell elővennünk a kapcsolati tőkét. Minden problémát a lehető legjobban kell megoldani, toleránsnak kell lenni a többiekhez és az etnikai összetétel súlyát minden kérdésnél figyelembe kell venni.
