Családi rítusok vészhelyzetben – amikor minden változik
A családi rítusok hasonlóak a szokásokhoz, viszont annál többek, mert érzelmekkel telítettek, önmagán túlmutató jelképes jelentései vannak. Mindannyian kialakítunk rítusokat, amelyek napról napra, hétről hétre „előírják”, hogy mi és hogyan történik. Megadják a közösséghez-tartozás élményét, strukturálják az évet, a hétköznapokat, az ünnepeinket, és átalakítanak bennünket kívül, belül. Rítusaink másképp jelennek meg a hétköznapokon, és másképp húsvétkor – ahogy megvannak a hétköznapok berendezési tárgyai, de másra van szükség a munkahelyen, ünnepkor vagy pihenéshez. Ezek a tájékozódási pontok kiszámíthatóságot és biztonságot is adnak, így amikor arra kényszerülünk, hogy ezeken változtassunk, az sok feszültséggel, szorongással, kiszolgáltatottsággal is járhat.
Önmagán túlmutató jelentése van rítusainknak, így a reggeli készülődésnek, a pihenésnek, az ünnep előtti nagytakarításnak is. Nem csak öltözetünkben változunk át ilyenkor, hanem gondolatainkban, belsőnkben is. Mintha a takarítás, utazás egyfajta rendszerezést is jelentene, önmagunk áthangolását. Elindulni a munkába, a kedvenc bögréből inni a kávét, és elvinni a gyereket az iskolába – mind-mind mélyebb üzenetet hordoz, mint dolgozni, inni, utazni. 
A munkahelyre menni azt is jelenti, hogy kiszakadok az otthoni légkörből, más szerepet veszek fel, megváltozik a testtartásom, ráhangolódok a napi feladatokra. A bögre színe, a kávézás helye is különösen fontos lehet számunkra. Többletüzenete, hogy ez az én időm, az én helyem, ez segít, hogy találkozzak önmagammal, és számot vessek az előttem álló idővel. Az iskolába vezető út is többet jelent, mint gondolnánk. Hozzátartoznak a beszélgetések, az igyekezet izgalma is, sőt még az összezörrenések is. Elhagyva a szülői gondoskodást egy kihívásokkal, feladatokkal teli környezetbe való megérkezést is jelent az utazás, amely alatt van idő felkészülni és elkészülni. Így strukturálják a rítusok az időt és a teret. Másképp élünk a hétköznapokban és mást teszünk az ünnepeink első és második napján, majd a két ünnep között. Mindezek határkövek is az életünkben, vonatkozásik pontok. Nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk egy szokásos szerdán és egy vasárnapon, s ezeket rítusainkban is elválasztjuk egymástól.
Ha össze van zárva a család, és mindenki otthon dolgozik, tanul, akkor új rítusokra van szükségünk. Ez a rítustalan helyzet még ismeretlen, ezért sok feszültséggel és bizonytalansággal járhat együtt. Nagyfokú együttműködésre, megértésre és kreativitásra van szükség a család minden tagja részéről. Új formája van a közös étkezésnek, a munkaközi szüneteknek, a találkozásoknak és a pihenésnek is. A szokásaink és a többlettartalommal járó rítusaink is hiányozni kezdenek, majd idővel újak lépnek helyükbe, mert szükségünk van rájuk. Láthatatlan határokat és új szabályokat állítunk, mert ez ad biztonságot.
Ha a rítusok merevek, akkor még nagyobb kihívás előtt áll a család. Ők azt gondolják, hogy mindenki így csinálja, és nem lehet máshogy. Viszont most felfedezhetjük saját erőforrásainkat, rácsodálkozhatunk, hogy képesek vagyunk másképp működni. Fontosak mindannyiunk számára a rítusok, mert ez közösségformáló erő. „Ha te úgy gondolkodsz, mint mi, és úgy ünnepelsz, ahogyan mi szoktunk, akkor hozzánk tartozol.”
Nem megkötni akarjuk egymást, hanem a másikhoz, közösséghez tartozásunkat fejezzük ki, ami megvéd és támogat. Az új rítusok közös kialakításához szükség van a család minden tagjára. Mindez kevésbé lesz fájdalmas, ha a változáshoz az értő és meghallgató, odafigyelő kommunikációs stílust választjuk. Ha kíváncsiak vagyunk a másikra, és érdeklődünk arról, hogy a mellettünk lévő mitől fél, mi segítene neki, mire van szüksége…
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
