Több halálos áldozata van a kínai karanténhotel összeomlásának

A mintegy 8,7 millió lakosú Csüancsou városában található épület törmelékei alól helyi idő szerint vasárnap délelőtt fél 11-ig négy holttestet emeltek ki. A mentésben résztvevő tűzoltók ugyaneddig 38 túlélőt menekítettek ki, akik közül egy ember kritikus állapotban van, míg további négyet súlyos sérülésekkel kezelnek – számolt be a kínai katasztrófavédelmi minisztérium.

 

A helyi hatóságok szerint a karanténhotelben mintegy 80 ember tartózkodott az épület összeomlásakor, közülük kilencen tudtak maguktól kimenekülni. A mentési munkálatok jelenleg is folynak, összesen immár mintegy ezer tűzoltót és hét mentőkutyát vezényeltek a helyszínre – írja a China Daily kínai pártlap. A baleset okát szintén vizsgálják, mindazonáltal a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint a szállodában éppen felújítási munkálatok zajlottak a baleset idején. Az épület tulajdonosát rendőri felügyelet alá helyezték.   

Egy, a szállodával szemben lakó férfi beszámolója szerint az épület robbanásszerűen omlott össze. „Éppen vacsoráztam, amikor hirtelen óriási robajt hallottam. Azt hittem, hogy robbanás történt. Csak miután kirohantam az erkélyre, akkor láttam, hogy az egész hotel összeomlott” – mondta el a Mnw.cn kínai hírportálnak.


Hirdetés

A Hszincsia Express Hotel 2018 júniusában nyílt meg, és összesen 80 vendégszobával rendelkezett. Az új típusú koronavírus-járvány miatt az épületet átmenetileg arra használták, hogy itt különítsék el, és tartsák orvosi megfigyelés alatt a járvány sújtotta térségekből a Kínába visszatérőket.   

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnapi közlése szerint szombat éjfélig 44 új fertőzöttet diagnosztizáltak Kína szárazföldi részén, ahol ugyaneddig 27 újabb haláleset történt. A koronavírus ezzel eddig 80 695 embert fertőzött meg, és 3097 halálos áldozatot szedett a szárazföldi Kínában. Az országban jelenleg több mint 20 ezer ember áll kezelés alatt, közülük 5200 feletti a súlyos állapotban lévők száma, miközben a gyógyult betegeké immár 57 ezer fölé emelkedett. A járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Hupej tartományból szombat éjfélig 41 új esetet jelentettek, mindet Vuhanból, a tartomány székhelyéről, ahonnan a vírus tavaly decemberben terjedni kezdett.

MTI

Kiemelt képünkön: sebesültet mentenek ki egy többemeletes szálloda romjai közül, miután egyelőre ismeretlen okból összeomlott a koronavírus miatt karanténnak használt épület a délkelet-kínai Fucsien tartománybeli Csüancsouban 2020. március 7-én. Mintegy hetvenen rekedtek a romok alatt.
Fotó: MTI/EPA/FeatureChina/Hsziao Fan

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb